Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 9. szám - Sarusi Mihály: Szentesti sztalin-jézuska

SARUSI MIHÁLY Szentesti sztalin-jézuska (A „LAJTABÁNSÁGI ÁLLATMESÉK”-BŐL) TIZENKÉT ÉV TITÓÉRT - MEGKEZDEM ÉN, LETÖLTITEK TI. Ezt írta valaki annak a zárkának a falára, amelyben hónapokig tartottak. Én is tizen­két évet kaptam, de én nem rágódtam azon, meddig kell rács mögött lennem. Valamennyien úgy voltunk vele, mint ez a „titóista”: egy percig sem hittük, hogy ilyen sokáig kell majd ülnünk. Hiába szabadultam hat év után ötven­hatban, a többit senki sem töltötte le, közülük senki egy napot nem ült bör­tönben! A lajtai Wesselényiben voltunk gimnazisták, a környező' határ menti falvak­ból jártunk be. Baráti társaság volt a miénk. Erősen egy elvet vallottunk, a közös cél — az, hogy az oroszok menjenek haza, legyen demokrácia - kötött össze bennünket. Fontos, hogy melyik időben játszódik a történet! 1948-1950 fordulópont a magyarság történetében, ekkor történt meg az átállás a demokráciáról a diktatúrára. Brutálisan arra szorítottak bennünket, hogy hazugságban él­jünk. Falun élve valamennyien láttuk, hogyan bánnak el a középparaszttal, majd a kisemberrel is. Apám Mosonkövesden lakatos volt, ezermester, sok kuncsaft fordult meg nálunk és nem tudták eltitkolni előlünk, mit él át a parasztember. A beszolgáltatást, a törekvést, hogy adják fel önállóságukat, lépjenek be a termelőszövetkezetbe. A paraszt röghöz kötött volt, nehezen tudott megváltozni, ragaszkodott a földhöz. A legtöbbször kénytelen voltam végighallgatni a Tiborc panaszához hasonlókat a műhelyben. A fordulatot az hozta, amikor egy este a saját sze­memmel láttam az egyik véresre vert kövesdi gazdagparasztot. Az utcán már sötét volt, a lámpáknál lehetett látni. Tejet hoztam haza. Meghallottam, hogy valaki nyöszörög, megláttam az árokban. Először azt hit­tem, részeg! Közelebb menve láttam, hogy apám egyik kuncsaftja, józan em­ber, aki nem iszik többet a kelleténél. A villany alatt észrevettem: véres!- Balogh bácsi, magával mi történt? - kérdeztem.- Fiam, segítsél, vigyél haza! - nyöszörögte. Nem voltam valami erős, másodikos gimnazista voltam, kerestem hát egy tragacs talicska-félét, amellyel trágyát hordtak, és hazatoltam. Ott arra kértem, mesélje el, mi történt.- Fiam, nem mondhatok semmit. 767

Next

/
Thumbnails
Contents