Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Tandori Dezső: Vízhatlan-rázhatlan katlan

kell eleve sakk? A hérakleitoszság (Hérakleitosz, mint hullámvonal) tökéletesen kifejezheti azt, hogy vízi város, azt, hogy sakktábla-mező, csalánmezó', Mező' Ferenc az olimpiákról, hogy szarkaláb, hogy luftyindurgencs, hogy el- der-felhár. Hogy egzisztencializmus. A „minden változik” olyan abszolútum, mely már tartalmatlan. Teljes elvonás. Nem hogy dobozos sör nincs, de az sincs, amiben-ahol-ahogy dobozos sör nélkül szenvedünk, az elhagyás józan érvei sincsenek, könnyű az élet.

De hát hogy „ki vagy te”, aki egzisztálsz, jöjjön ez is eló'. Közbevetőleg bár, vagy épp közbevetőleg kérdezi valaki: hát milyen a te életed leosztása, ha... akkor... ezt... és így? De még csak nem is beszéltem „úgy”! Jó, tehát: az elder-felhár egzisztencialista alap-reménytelenje, vagyis hogy mintha (rossz) viccnek vennénk az ember gyakorlati egzisztálásának alapjait (tudjam, ki kicsoda; mi vár - a sarok mögött, a fizetési borítékban, apámtól, szerelmesemtől; merre haladhatok és mire juthatok stb.) - az egzisztencialista számára (rá kényszerített, de vajon csak balsorsa-szabta, vagy élet-alapú, s általa felismerni merészelt) rossz vicc, ami VAN. Ami az ő belső készségében helyet talál: tehát a külvilág, igenis a külvilág elemeiből lesz a VAN, ez már létezési sérülés, visszaverődés etc. Semmire nem számíthatsz biztosan (ha ilyen vagy, s ha nem valamely sikeres állami-polgári, csapat-szereplői, netán csengőt-meg-nem-csendítő-labirintusos-lopózói utat jársz. Ha valóban létezési utat jársz, sosem fogod hinni egy idő után, hogy X-ben hihetsz, nem „orvos”- sal, Jó falusi levegő”-vei jön... nem felderítőd-e, elhárítód-e valamely érdek javára... ez tagadhatatlan. Vagy az eleve rendelődött „más”-ság megtestesítője. Nem igaz, hogy az eldologiasodás (brr) olcsó jó. Nincs jó eldologiasodás, mert hagyjunk „téged”, nagy mindenféléiddel... vegyünk, amit csináltál, ami - végeredményében reménytelenül - elintéződni vár. Az írónál a művei, készülő „kötetek”, mondjuk. Amikor 4-féle okból 4 várdogál így, s a Hamlet-mo- nológ sorolható, tételesen (pörhalasztás, linkség, kicsinyesség, irigység... vagy bekerültél egyszerűen a darálóba, várd sorod...), nehéz nem elder-felhár alapon nézni a mindeközbeni normál-életmenet részt (van kenyered azért, söröd). O, amit erről gondolsz, jobb, ha elderítődik csak (homályba tisztul), s eleinte két karod égnek csapod: felhárítod oda, ahogy van. Az egzisztálás valós körülményei között, mire köz-egzisztenciaként az lehetnél, ami vagy, rég felhárultál vagy elderültél, vagy mindkettő megtörtént, s komoran, nem derűvel, s le, nem fel. Más, ahogy ebből a „van”-ból lesz, sajnos, az igazi VAN (bensőd).

Hallgattam túlnémetesült tévémben a minap Benjamin (Walter) halál- mint-cél elméletéről (szegény ő, jaj, a vége!), Habermasról, hogy államfilozófus lett a lázadó, de ez is az életszerűség jele, Heideggerról, hogy... stb. Véletlen, hogy főleg németekről. Wittgenstein Angliában, Schwitters Angliában etc. - is lehetett volna. A filozófusok aszerint rajzolják fel a hullámvonalakat, hogy sakktáblát, társadalmi rendszert, urambocsá egzisztencializmust stb. akamak-e ábrázolni. Szabályaik végül merevek, s ha egyszerűek, azt mondom: egy lépés kellett volna még az egyszerűbbség felé. Csak a hullámvonal. Ezt nem tudjuk mi, a „zen” állítólag tudja. Mi csak maximális paradoxonokat tudunk. Jómagam pl.: „Ami eldől, nem áll.” - „Olyan a jó vesztés, mint az aranymetszés.” - S folytathatnám, léhákig. Ami „európai”-as egzisztálásunk- ba valami séta stb. mindig kényszerűen bele van értve. Másnak a filozófiai

843