Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Fűzfa Balázs: Létezni részen, egészben

ám szomorúságot hordoznak. Eddigi szövegei is játékosságot, iróniát sugalltak- gyakran már címükben is aztán fölsejlett a mögöttük rejtező tragikum. A Grafitneszben teremtett világ fájdalmasan a miénk, s ezért a költőnek mindent megbocsátunk. A Bánk bálinal való játszadozást („hazám, hazám, te min- de nem” - Szívlapát), a nemzeti hagyományra való rákérdezést s az olykori szarkazmust is (szintén egy Bánk bán-sor parafrázisa még A hullámzó Balatonból: „Nindzsa teremtésben vesztes, csak én”).

Ady- és Balassi-típusú hazaszeretet ez, a A fól-fóldobott kő sírása („Te orcádra ütök”) - mai nyelvi eszközökkel kifejezve:

„Ha nyelvvel és ha felesel, ha Cola Light, ha langy melasz, ha pótkávé, mit teleszel kenyérrel nénikém tavasz, ha egyfogaddal megeszel, a nyammogásod is vigasz, ha fel-feldobott kő leszel, ha óvatlan vagy épp ravasz, és mondjuk puff, és rámesel, hazám, hazám, te Mól, te Shell, te szép aranykalászvegasz, tiéd vagyok, bármit teszel, tehozzád mindenem ragasz kodik s adyk. ”

(Szívlapát, 137.)

Vagy - ugyanennek a szövegnek az első tagja — így szól:

,fEgy originál haza-ötlet hiányzott péntek éjszaka.

Az égbolt füstös, lomha kotlett, szállongott rím és vérszaga.

»Elmentem és megyek haza«, de hogy hová, az fel nem ötlött, fáradt agyam a fellaza memórián át kikönyöklött.

A Duna csak folyt és Plaza, folyott le rajta kurd, török, lett, múlt és jövő híg halmaza, folyott le szerzet és öröklet, elmentem én hová haza, s a rím kedvéért negyed öt lett.”

(Szívlapát, 136.)

Az egyik legkeményebb - meglehet, nem egy olvasó számára akár botrányos, szerintünk megrendítően szép — szakasz azonban valószínűleg az Őszi Hedwigek közül való, a címe (hulahopp):

83