Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Vajda Károly: Reflexiók Nietzsche igazságkoncepcióira
meg, hanem bizonyos tévedések (Irrthümer) más tévedésekhez viszonyított helyzetét, például hogy azok régebbiek, s mélyebben ivódtak belénk, oly annyira, hogy nélkülük már élni se tudnánk [,..]”.45 Az adekvációs igazságkoncepció hatalma itt abban mutatkozik meg, hogy Nietzsche a skolasztikus igazságfogalom meghaladása helyett föladja az igazságnak bármilyen más potenciális lehetséges koncepcióját. Ennek következtében viszont elmarad az igazság jelenségkörével való részletes szembenézés, aminek kihatásaképpen ugyanakkor az adekvációs igazságkoncepció helyén tátongó űrt többnyire a tévelygés kritikailag átvilágítatlan fogalmával kénytelen betömködni. Ez azért szomorú, mert az igazságról folytatott nietzschei gondolkodás potenciálja lehetővé tenné a számára olyan dinamikus igazságfogalom kidolgozását, mely számot vet az igazságtörténések folyamatjellegével. Annak bizonyítékául, hogy Nietzsche ebbe az irányba meg is teszi az első puhatolózó lépéseket, több jelentős gondolatmenetének egy-egy részlete is szolgálhat. Föl-fölsejlő alternatív igazságkoncepciók A nietzschei gondolkodásra ható okcidentális hagyomány a skolasztika nem lebecsülendő fajsúlya ellenére sem szűkíthető, még az olyan erősen körülhatárolt kérdéskör esetén sem, mint amilyen az igazságról való gondolkodás, a qua adaequatio intellectus et rei igazságkoncepciójára. Az európai kultúrkör egyik meghatározó hagyományrétegét - annak minden nyugati kapcsolata dacán - sokkal kevésbé járta át ugyanis a görög metafizika szellemisége, mint azt első közelítésben gondolhatnók. E réteg pedig az a kereszténység által közvetített orientális zsidó gondolkodás, mely az okcidentális hagyománytörténésnek kétségtelenül olyan mély és fundamentális szintje, melyben minden időbeli és kulturális távolsága dacára az európai modernitás igen sok szempontból gyökerezik. Klaus Berger egyik előadásában46 fölhívja a figyelmet a bibliai igazságkoncepció és Nietzsche igazságról folytatott gondolkodásának viszonylatára. Berger a nietzschei gondolkodás nagy veszteségének és a pietista történelem- ellenesség egy kései következményének47 tartja, hogy miközben Nietzsche a skolasztikus igazságkoncepciót retrojektív kivetíti az európai monoteizmus hagyománytörténetének egészére, elmulasztja annak vizsgálatát, hogy a Biblia narratív teológiájának igazságkoncepciója milyen viszonyban áll az adaequatio intellectus et rei Szent Tamás-i tanával. Bergernek bármennyire is igaza van amúgy Nietzsche ahistorikus perspektíváját illetően, maga is mulasztáson érhető. Megfeledkezik arról a fentebb már vizsgált jelenségről,48 hogy a zsidó-keresztény hagyománnyal a harcos elkeseredettségig kritikus Nietzsche Zarathustrájában, tehát abban a művében, mely, lévén irodalom, nem állt teljes mértékben bölcselői intellektusának hatalma alatt, Nietzsche óhatatlanul belépett a meghaladandóságában is előképéül szolgáló Szentírás mimézisre, azaz játékos színrevitelre késztető erőterébe, válván így maga is tevőleges részesévé a zsidó-keresztény hagyománytörténésnek. Megvizsgálandó tehát, hogy nem sejlik-e át a héber igazságkoncepció Nietzsche Zarat- hustráján? 695
