Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai

- Legalább azt mondja meg: melyik követséghez forduljak a problémám­mal?- Azt nem tudom, fiatalember, de fölolvashatok magának egy részletet Széchenyi István Önismeret című művéből. „Miért képzeljük és festjük Krisz­tust különösen szép embernek képében? Mert oly kimondhatlan szép lelket, mint volt az övé, nem tudunk gyanítni rút, hibás testben. S Krisztus szépsé­gét miért nem képzelhetjük és miért nem festjük mint egészségtűi pezsgő gladiátort vagy atlétát? Mert minden csepp vérünkben nyilván érezzük, hogy Krisztusban nem a testi erő és nem a testi egészség volt a fő tényező és a legbecsesb kincs, de ennél valami az Istenhez sokkal közelebb járó: lelki tisz­taság és egekbe emelkedő tündöklés.” Ha jól figyelt, sok mindent megértett. Viszontlátásra! Evekkel később ismeretségbe keveredik Anikóval, a követségi titkárnő­vel. Persze a nő nem emlékszik Istókra, miért is emlékezne a fehér inges, sötét öltönyös süvölvényre, aki szellemi elnyomásról, rendőri üldözésről meg politikai menedékjogról hebegett neki rettentő egzaltáltan; hasonló alakok nyilván naponta megfordultak nála. Istókban nincs hajlandóság fölvilágosíta­ni a nőt életének erről az igencsak szégyellt epizódjáról, ismeretségük előbo- hózatáról - egészen addig, míg Anikó lakásán le nem fekszenek egymással. Az ágyban, két szeretkezés közt meséli el a történetet. Majd elpusztulnak nevettükben, kis híján leszakad alattuk a heverő. Megszégyenülten, lilult fejjel oldalog el. »Jaj, anyám, add el a házad!« Folyton attól tart, hogy követik. Igyekszik lerázni képzelt üldözőit, utcasar­kokon hirtelen befordul, átjáróházakon vág át, kapualjakból leskelődik ki. Csak azért is csap egy görbe gyereknapot. Beül egy moziba, a pocsék filmnek Minden kanári ártatlan a címe. Kimegy az Allatkertbe, később a Gellért-he- gyen őgyeleg. Éjszakai villamosokon végállomástól végállomásig utazva, szaggatott alvásdarabokból férceli egybe az éjszaka rongyszőnyegét. Hajnalban szétfázottan, reményvesztetten a Keletiben köt ki. Egész dél­előtt a „kultúrváróteremben” gubbaszt. Föl kéne kapaszkodni, ahogy Hanák Tibor is csinálta, a bécsi gyors alvázára, vagy lecsavarozni a vécében a mennyezetlapot, és elbújni a vagon tetején, de nincs hozzá se mersze, se csa­varhúzója. Délben személyvonatra ül, megint csak félútig vesz jegyet, és si­mán elbliccel a végállomásig. Kunvásárhelyre autóstoppal, éhesen érkezik. Anyját, aki Istók Sárospa­takon tanuló öccséhez utazott (a kisebbik öccse meg az ország másik felében, Csurgón jár gimnáziumba), és a lakáskulcsot magával vitte, nem találja ott­hon. Alkulcsot próbál szerezni a barátjától, Tormás Léliantól, közben beavat­ja a vele töténtekbe (Lélian már másnap mindent akkurátosan jegyzőkönyv­be fog súgni). Este a Vörös Kanári utcán sétálnak éppen, amikor a rendőr­járőr fölismeri, és mert Istók ellen országos körözést adtak ki, rögtön le is tartóztatja. Tőszomszédságukban jegyzőkönyvezik a letartóztatását. Csuklójára bi­lincset kattintanak, kísérője leállít egy teherautót, föltuszkolja a vezetőfülké­be, a motorház tetejére, maga meg az anyósülésre telepedik, és beszállítja Istókot a megyeszékhelyre. Útközben alig esik szó. A sofőr csak egyszer szólal meg:- Biztos úr, megkínálhatom a fiatalembert cigarettával? 607

Next

/
Thumbnails
Contents