Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai

1954-ben újra munkába álljon, hóna alá gyömöszölje a gyerekeit, és egy tanyai iskolába költözzön? És neki, Istóknak hogyan adhatna majd olyan káprázatos jó tanácsot a rendőrségi kihallgatás utáni estén? Ekkor fogamzik meg Gizában ugyanis a zseniális éca: Istók utazzon föl Budapestre, és arra hivatkozva, hogy őt, Mindszenty hercegprímás unokaöccsét, halálra keresi a politikai rendőrség, kérjen menedéket az amerikai nagykövetségen.

Giza a szájába rágja, mit kell mondania. Ellátja intelmekkel meg némi pénzzel, és bemagoltatja vele a Kanadában élő húga címét (ez a hamubasült pogácsa). Aznap éjjel Istók megsemmisíti személyi igazolványát: az állam általi kisajátítottságát tanúsító gyűlöletes bárcát, hajnalban magára ölti a ballagási öltönyét, ezúttal csokornyakkendő nélkül, és útnak indul.

A selymes arcú Apolló még alig terítette széjjel szépséges hajának arany szálait a kunvásárhelyi marhalegelő birkabogyók szeplősítette ábrázatára, a hajnal alig mutatta meg magát a halandóknak a város ablakain át, midőn alsó- és felsőfelhőkakukkvári Bolond Istókfi Istók, megválva a tétlenség párnájától, az apostolok lovára pattan, és megkezdi nevezetes utazását.

Vonatra száll, de csak félútig vált jegyet. A törkölypálinka leheletű jegyvizsgáló leleplezi lógási szándékát. Obsitos katonai igazolványával igazolja magát. Lebukása láttán egy hiányos fogazatú, börtönviselt néni kiterjeszti föléje soványka szárnyait, és nógatja erősen: lépjen olajra, de szaporán, mielőtt a ílúgos sínbohóc odacsődíti a zsernyákokat.

Flepnijét a kalauznál hagyva, Istók leugrik a lassító vonatról. Látványosan aláhengeredik a töltésen, aztán föltápászkodik, és leporolja a ruháját. Egyelőre roppantul meg van elégedve magával. Autóstoppal jut föl Budapestre. Újra meg újra átcsócsálja magában, amit anyja a szájába rágott. Hosszasan gyűjti a bátorságot, hogy be merjen menni az amerikai nagykövetségre, vagy hogy egyáltalán el merjen osonni a követség előtt posztoló fakabát mellett.

Ekkor már üldözött vad, törvényen kívüli kóbor lovag. Legalábbis ebbe a tudatba ringatja bele magát, mint korábban és később is számtalanszor. Azt játssza, hogy lebeg mindenen kívül, totális fenyegettetésben, nevenincs, parttalan iszonyatban.

Fölhaladva végre a nagykövetség lépcsőin, égő orcával, halkan és tétován előadja a portán trónoló titkárnőnek a bemagolt mondókát, vagy inkább a mondóka szinopszisát. Szíve nem is a torkában: a nyelve hegyén dobog. Illusztris nagybácsikáját nem meri szóba hozni - szemérmességében, a teatralitástól való irtózásában, főként pedig azért, mert megszeppent a nőtől. Túlságosan jó nő; Giza erre nem készítette föl.

Istók úrfi tapasztalatlan és védtelen; a lányok mulyának tartják. Tizennyolc éves, nővel az anyján kívül nem volt még dolga. Meztelen nőt is csak pornóújságban látott, meg az apja könyvtárának nőgyógyászati fóliánsaiban. Szülőanyját viszont naponta láthatja pucéron. Lumpen körülmények közt, vérfertőző nyomorúságban élnek, Giza előttük kénytelen mosakodni a lakás egyetlen fűthető helyiségében. „Ne bámuljatok, mocskos molnárvérű csirkefogók!” (Nem is bámulnak: zavartan lesütögetik a szemüket.) Nagy, telt, fehér melleit sűrű tenyérlapátolásokkal lögyböli, a padlóra helyezett lavór fölé guggol, és hosszasan mossa a fenekét meg a szemérmét. Mindez annyira természetes és mindennapos náluk, mint egy szelet kenyér megkenése zsírral.

605