Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai

ben része leend, az elkövetkező húsz év történetét, s megkérdezi tőle: - Akarod-e élni ezt az életet? Akarod-e, hogy az apád legyek? Istók nyilván azt üvölti torka szakadtából: - NEM! NEM AKAROK LÉTEZNI! NEM AKAROK A FIAD LENNI! - Miközben vért izzad a keresztkérdések kohójában, ez jár Istók fejében: »Ót kéne felelősségre vonni a felelőtlenségéért, minden szülő mindenkori felelőtlenségéért. Bárcsak vezekelhetne mondjuk azzal, hogy előtárni, amit, legalább részben, ő indított el, vagy inkább folytatódáshoz segített. Felelősség? Na hiszen! Apám és a felelősség... Koton nem volt kéznél, fater? Mért nem ráztad ki inkább, ahelyett, hogy - a sátáni ősmocsok ősrobbanásának mintájára - belesülsz anyánkba? A ménkű csapott volna a farkadba! Volt róla sejtelmed, miféle világ készülődik itt? Minek csináltál gyerekeket, hiszen utána rögtön megbántad! Mihelyt megszülettem, azonnal bevonultál a dolgozószobádba, és magadra zártad az ajtót, hogy Beethoven-szoná- tákat zongorázz, és kedvedre undorodhass tőlem. Elutasítottál bennünket, ellöktél magadtól, mindig is csak mocskos kölkek voltunk a szemedben; egy mocskos ribanc mocskos kőikéi - ahogy nyájasan mondani szoktad. Legalább megfojtottál volna a pólyámban! És most értsem meg és írjam jóvá a bűneidet — a létezés- és nemzéskényszerből fakadó, hetvenheted-íziglen rád háramló bűnöket?«

Késő délutánig folyik az egyre érthetetlenebb és átláthatatlanabb bekerí- tési művelet. Vallatóinak ebédideje alatt Istók a folyosón várakozik. Jegyzeteket, jegyzőkönyvet nem írnak, ebéd után ott folytatják, ahol abba sem hagyták, sőt el sem kezdték. Azzal bocsátják útjára, hogy másnap reggel ismét meg kell jelennie előttük. Linkel nekik: hogy apjához utazik a közeli Gányó- várra, mert onnét könnyebb bejutni a megyeszékhelyre. De már eltökélte: újabb kihallgatáson nem fog megjelenni, a hóhér húzza őket a faszára!

Rátör a frász, mikor elképzeli, hogy másnap megint kihallgatják. Nem attól tart, hogy megverik, inkább attól, hogy a két nyomozó mángorlója közt pépesre puhul a rengeteg dumától; hogy magukba szippantják, és föloldódik bennük. Valami fenyegető gépezet masszív közeledtét érzi, mintha egy készülő, vagy már el is készült kelepce felé szippantódna. Szíve elhomályosul, felülkerekedik benne a félsz, maga alá gyűri az életrajza.

Anyjában metszőén éles jogi érzékenységet fejlesztettek ki életük hányattatásai. Páratlan hadiérzékkel és nyomkereső ösztönnel szimatolja ki a világban folyó tengernyi disznóságot. Vijjogva, szétterített keselyűszámyak- kal csap le minden egyes jogtalanság-morzsára. Fiat iustitia, et pereat mun- dus! Életük nem szűkölködik lecsapási alkalmakban. Giza sokfrontos küzdelmet vív a világ ellen; a világ persze visszavág. Szinte minden csatáját elveszíti, ám soha nem csügged: vereségei után nyomban fóltápászkodik, leporolja magát, villogó szemüvegén keresztül kinézi a következő célpontot — és Dona Quijota elszántan, töretlen eszelősséggel új rohamra indul.

Arányérzéke azonban már jóval korábban, 1945-ben léket kapott, és ezerszilánkú, szivárványosan tarka arabeszkké repedezett.

Ekkoriban történik, hogy a legidősb Istók emeltette lelkészlakban kettejükre - az Öreg Kakasra s a vele, Istókkal viselős Gizára - tör két nehéz szagú, bepálinkázott orosz katona, és beszorítja őket a spájzba. Egyikük az Öreg Kakast tartja sakkban a géppisztolyával, másikuk a domborodó hasú Gizát taperolja-gyömöszöli, és közben ráncigálja lefelé a szoknyáját irgalmat602