Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai

Filigrán feleségéhez viszont körültekintően gyöngéd, mintha egy finom kínai porcelánvázával volna dolga.

Ide haza iparkodtam a kocsmából, ahol Tormás Lélian internacionalista népköltő és böllér társaságában múlattam az időt, jelentem tisztelettel.”

Egy szeptemberi kedden, ahogy a Bugyonnij marsaiból (korábban Klebels- berg Kunó grófról) elnevezett utcán hazafelé baktat, Istók úrfit megállítja egy rendőr, és fölszólítja, hogy másnap reggel 8-ra okvetlenül jelenjen meg a megyei rendőr-főkapitányságon, Karaffa századosnál.

„Milyen ügyben és milyen minőségben?” „Tanúként fogják meghallgatni a saját érdekében.” „Tekintsem ezt szóbeli idézésnek?” „Tegye, amit mondanak magának, ne okvetetlenkedjen. Ha jót akar, megjelenik. Értve vagyok?” Az a bizonyos — Istók anyjának szavajárása ez - a-szeme-se-áll-jól féle rendőr; jól álló szeműeket tán föl se vesznek a testületbe.

Istók viszolyog mindenféle megjelenéstől. Semmilyen idézésre soha, sehol nem szokott megjelenni, maga helyett mindenhová az anyját küldi. De nem is kell őt küldeni. Fölkerekedik, és táguló orrcimpával, villogó szemüveggel, élesre fent körmökkel és nyelvvel, harcias léptekkel indul csatába gyermekei védelmében, hivatalokat, hatóságokat megpuhítani. Cukros-zacskóból előrángatott orvosi bizonyítványok tömkelegével bizonygatja ártatlanságukat, büntethetetlenségüket, jóhiszeműségüket, kíméletre, kivételezésre érdemes voltukat, mikor mit kell. Igazából, ha ez nem is tűnik föl rögtön mindenkinek, maguk is csak jóval később jönnek rá, ők burokban születtek. Bíbor placentá- jukat anyjuk a saját vérével-húsával táplálja mindhalálig, sőt azon túl is; mert a köldökzsinórt, mely a gyermekeihez fűzi, magyar anya el nem vágja, amíg a világ a világ.

A leghatásosabb dokumentumra, erre az univerzális Jolly Jokerre úgy tesz szert, hogy (Istók második gimnazista ekkor) fiacskájának néhány hetes fővárosi csavargása, sokadik elbujdosása után az oroszlánszívű anya „minden követ megmozgatva” bejuttatja őt a pszichiátriai klinikára. A tüzetes anyai esetleírás és saját kutakodásaik nyomán a „dolgozó nép” elmeállapotának klinikai vésnökei legott diagnosztizálják Istók „lappangó kamaszkori elmezavarát”. Az erről kiállított zárójelentés két évvel később úgy sodorja le lábáról a katonai sorozóbizottságot, mint középkori rettentő láncos golyóbis a kocsmai kuglibábukat. Reszkető inakkal konstatálják Istók katonai szolgálatra való végleges alkalmatlanságát, és haladéktalanul kiadják neki az untauglich ob- sitot.

Sejtelme sincs, miért akarják meghallgatni a megye főhekusai. Ösztöndíjat kínálnak? Nyugdíjba ment a rendőrségi pikulás, és őbenne vélték meglelni legméltóbb utódját? Állományba akarják venni? Beleszellentett volna a hatalomgyakorlás áhítatos csendjébe? Sóbálványa lett hazája dúlásának? Miről kell számot adnia, miről kell tanúskodnia? Nem émék-e be egy fiolányi vizeletmintával?

Anyjában fölserken a nősténytigris íziben. Másnap reggel harcra készen becsörtet Karaffa százados színe elé. „Asszonyom, csak néhány kérdést akarunk föltenni a fiacskájának. Nem fog bántódása esni, holnapra küldje csak be. Hazafias kötelességről van szó.”

600