Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Czakó Gábor: Beavatás (Álom; Antikrisztus)

szorul arra, hogy mások, pl. emberek adjanak neki a maguk erejéből-hatal- mából.

Az őskeresztények először Néróval azonosították, országát pedig a Római Birodalommal. Dimitrij Mereskovszkij, a múlt század nagy orosz misztikusa, több megtestesülésére gondolt. Regényfolyamot is írt róluk. Juliánus Apostata császárt sorolta elsőnek ide, aki Konstantin után megpróbálta visszatéríteni a birodalom népét a régi sok isten hitre. Mereskovszkij antikrisztusi lénynek vélte Leonardo da Vincit, Nagy Péter cárt és Napóleont. Az újabb időkben némelyek tippeltek Sztálinra és a szocializmus sokáig terjeszkedő világrendszerére, de úgy általában véve a kérdés elhalványult. A volt keresztény országok lakóinak többsége ,p maga módján vallásos”, és ez a házilagos hit ritkán számol kellemetlenségekkel, pl. ördöggel, kárhozattal, egyáltalán valamely sötét erővel. Az igazsághoz tartozik, hogy a történelmi egyházak prédikátorai is elvétve emlegetik, nehogy megriadjon a maradék nyáj.

A kérdést eredeti módon vetette föl Hamvas Béla: „(Az antikrisztus) szellemtől, embertől, Istentől független absztrakt, személytelen létezés, nem testesülhet meg, csak annyiban van hatalma, amennyiben élő ember szolgálja; mi valósítjuk meg erőszak, hazugság, hivatal, rémállam, szcientifizmus által; hogy valótlanságban, a nihil és a fantazma országában élünk.” Egyszóval az antikrisztus a személytelenség.

Korunk roppant nagyra értékeli a személytelenséget. Szerinte a társadalmi igazságosság a korrupció-mentesség előfóltétele, lényegében a demokrácia alapja. Hasonlóan a választáshoz, amelynek során a személyesen leadott szavazatok végezetül egy személytelen és felelősséget nem ismerő statisztikai összesítésben oldódnak föl. A személyes döntés azért veszélyes, mert mindig szubjektív. Hangulatok, rokon- és ellenszenvek formálják, ezért a lehető legszűkebb körre kell szorítani; a jónép esetében a magánélet olyan ügyeire, hogy valaki a jobb kezét használja-e az illemhelyen, vagy a balt. Nagyobb horderejű kérdésekben már a Törvény határoz, a Piac, a Pénz, a Hivatal, vagy éppen a Munkamegosztás. Csupa személytelen erő, melyekből a közvetlenség, és a felelősség hiányzik. Vegyük a munkamegosztás leírását Musilnak - a múlt század első felében írt - A tulajdonságok nélküli emberéből:

,A társadalmi munkamegosztás formájában az emberi lelkiismeret ősrégi kettéosztása fejeződik ki, ha grandiózusán és veszélyesen is: szentesített cél és kénytelen-kelletlen elfogadott eszköz - mondta Arnheim.

(...) A megbízó az egyik oldalon, végrehajtók a másikon, magától adódik, hogy a gyarapítás minden lehetséges eszközét felhasználják, akár erkölcsös és szép eljárással, akár nem. Ez a jelenség nagymértékben független a személyes mozzanatoktól. A megbízó nincs közvetlen kapcsolatban a megvalósítással, és a végrehajtó szerveket fedezi, hogy nem személyes indokból, hanem csupán hivatalnokokként cselekszenek. Erre a viszonyra bukkanhat ma mindenütt, nemcsak pénzügyekben. Bizonyosra veheti, hogy Tuzzi barátunk a legnagyobb lelki nyugalommal adna jelt egy háború kirobbantására, még ha ő maga egy kivén- hedt házőrző kutyát se tudna agyonlőni; barátjukat, Moosbruggert pedig ezren

62