Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Bodor Béla: Jel- és testészeti tanulmányok

vek közti különbség eltűnik, a műértelmezők ugyanúgy tudnak beszélni egy táblaképről, mint arról az akcióról, melyben a művész a szombathelyi Blooms- day alkalmából ropit okád egy vödörbe.

Vagyis a mű legbiztosabb lokalizációja úgy szól, hogy a műalkotás a recepcióban jelenik meg. Azon kívüli feltalálása kétséges. Ezen a törekvésen belül Szombathy szerint Tóth saját útja, radikális attitűdje így fogalmazható meg: „Tóthnál az ego önmeghatározásának felvetése kiegyenlítődik a művészet létével és fogalmával kapcsolatos für készés szellemi aktusával.” Azok a gesztusok, melyekben Tóthnál ez a magatartás manifesztálódik, mindig evidenciákra mutatnak, és ezzel a rámutatással felfüggesztik az evidenciák érvényességét. Alapvetően ezért botrányosak. Nagyon tanulságos azonban, hogy a külső szemlélő mindig a külsőségeket találja botrányosaknak. Szombathy monográfiájában gyakorlatilag nem vesz tudomást ezekről a külsőségekről, a mű, a jelentés iránti fogékonysággal, az értés akarásával, nem humortalanul, de komolyan közelíti meg őket, és eljárása következetesen eredményesnek mutatkozik. így teoretikus kitérők nélkül, pusztán a műértés gyakorlása útján igazolja, hogy az avantgárd műképzési eljárások értelmezésében ez a sajátos műközpontúság a járható út, míg a szociografikus értelmezési kísérletek felszínesek és tévútra vezetnek.

Mészáros Ottó

544