Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Bognár Bulcsu: Népi szociográfia és társadalomtudomány

alakulásával jönnek létre Nyugat-Európában is.14 Ennek kialakulása azonban semmiképpen sem történhetett meg a magyar középkor idején. Ilyen módon a felekezet választása sem lehetett individuális aktus, amely — miként Erdei megfogalmazza - tükrözte volna a társadalmi cselekvő' szabadsághoz fűzó'dó' viszonyát.

Erdei vallásszociológiai kiindulásából másrészt az következik, hogy az egyes felekezetekhez tartozás alapvetően meghatározza a társadalmi cselekvőknek a gazdasághoz, a társadalmi viszonyrendszerhez és a politikához fűzó'dó' viszonyát is. Ennek a Max Weber-i15, de Webertől nyilvánvalóan független16 koncepciónak érvényességét Erdei számára a különböző felekezetű csoportok története igazolja. Hiszen Erdei azt látja, hogy az Alfóldön az egyes közösségek felekezetiségét nem a közösség felsó'társadalmi függési viszonya alakította ki, hanem a csoportok gyakran saját autonómiájukból dönthettek a felekezet választásáról. Ez az autonóm felekezetválasztás aztán alapvetően meghatározná Erdei szerint a polgárosodáshoz fűződő viszonyt. Erdei koncepciója azonban indokolatlanul kapcsolja össze a felekezetválasztás nagyobb szabadságával az egyes közösségek polgárosodási képességeit. Hiszen, míg a felekezetválasztás többé-kevésbé jellemezhető — ha nem is individuális, miként Erdei gondolja, hanem közösségi - autonómiával az alföldi társadalomfejlődés esetében, addig ez egyáltalán nem tükröződik az egyes csoportoknak a polgárosodáshoz kapcsolatos viszonyában. Erdei álláspontjával egybevágóan a közösségek nagyobb autonómiáját jelzi a felekezetválasztásban, hogy a török utáni időszakban a fóldesúrnak valóban nem volt döntő szerepe az egyes területek felekezetiségének kérdésében. (Szerepet játszik ebben, hogy a földesúr a XIX. század közepéig nincs is jelen.) Igaz az is, hogy a sajátos földrajzi viszonyok kétségtelenül nagyobb mozgásteret biztosítanak a földesúri hatalommal való szembenállásra. (Jó példa erre annak az orosházi protestáns parasztközösségnek az esete, ahol inkább elvándoroltak, minthogy katolikussá váltak volna.)

Mindezek a különleges tényezők sok tekintetben igazolják Erdei koncepcióját a nagyobb felekezeti autonómia tekintetében. (Még akkor is, ha érvelésének erejét csökkenti több, Erdei által figyelembe nem vett tényező. Legfőképpen az, hogy a saját döntési autonómia elsősorban a nemesfalvak esetében működött sikeresen.) Semmiképpen sem állítható azonban Erdei Futóhomokja alapján, hogy a Duna-Tisza közének autonómabb vallásválasztása az egyes felekezetek polgárosodási tartalmát is kifejeznék. Annál inkább sem, mivel a felekezetválasztás a magyarságon belül nagyon gyakran etnikai alapon történt. Az etnikai elv döntötte el például, hogy a jászok katolikusok, a nagykunok pedig protestánsok lettek. Ha érvényes lenne Erdei elmélete, akkor Erdeinek saját koncepciója alapján eltérő társadalomfejlődést, a polgárosodáshoz fűződő eltérő viszonyt kellett volna látnia a jászok és a kunok esetében. Azonban Erdei szociográfiája nem tartalmaz ilyen állításokat. Ellenkezőleg, éppen a jászok és a kunok megegyező hagyományáról és azonos polgárosodási tartalmairól ír. Vagyis a felekezetválasztást bizonyosan nem a polgárosodáshoz fűződő eltérő viszonyok határozták meg. Mindezen okok miatt Erdei protestáns-katolikus különbségtétele megalapozatlan történelem- és társadalomértelmezésen alapszik. A Futóhomok társadalomértelmezése azonban jórészt ezen a tételen nyugszik, hiszen Erdei szerint az autentikus paraszt527