Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - Tárnok Attila: Salman Rushdie Sátáni versek

hető, mint érzékenység, szerkezet és szerkesztettség (sensibility, organization, design) stb. A mű politikuma csak másodlagos.”5 Ugyanakkor Mishra rámutat, hogy „Mahound és a próféta közötti összefüggés nyilvánvaló (’Muham- mad-Mahon-Mahound, az ördög szinonimái’6), ami természetesen azt jelzi, hogy a regény a sértés szándékával íródott.”7 Rushdie bírálja ’az egyházvezetők törzsi’ szellemiségét, ténykedésüket ’egy jelenkori gondolat-rendőrséggel’ azonosítja. „Mohamedből és életéből egy tökéletes mítoszt kreáltak, felismeréseiből olyan tisztán egyértelmű eseményt, amilyen az sosem volt. Rettentő tabukat emeltek Mohamed köré: nem gondolható el emberi lényként, emberi erényekkel és gyengeségekkel. Nem beszélhetünk az iszlámról mint történeti sajátosságról, amely a maga korában ideológiaként született.”8 Azonban — ahogy Vijay Mishra ismét rámutat — „ha Rushdie ilyen keretek között érvel, azzal közvetett módon beismeri, hogy regénye az iszlám kritikája.”9 A muzulmán közösségek világszerte meginduló támadásai eredményezik azt, hogy védekezésként a regény iszlám-kritikája háttérbe szorul, sőt esetenként teljesen figyelmen kívül marad a diaszpóra-jelleg hangsúlyozása mellett, jóllehet igazából mindkét nézőpont a kibogozhatatlanságig egybefonódottan jelen van a regényben.

Az alaptörténet két híres színész, Gibreel Farishta és Salahuddin Cham- chawala sorsát gombolyítja, akik közül Gibreel (a Gabriel névváltozata) végül arkangyallá változik (egyébként ’farishta’ azt jelenti: angyal10), Saladinból pedig egyfajta kecske-ember lesz szarvakkal, patával, ráadásul később a farka is kinő. Az alaptörténetbe ágyazottan jelenik meg két másik álomnarratíva. Gibreel egyfelől megálmodja Mahound próféta történetét, aki új vallást alapít, és másfelől egy huszadik századi zarándoklat történetét az Arab-tengerhez. A három narratív réteg tematikusán kapcsolódik egymáshoz. Az alaptörténet és a zarándoklat az emigráns létről szól, míg mindhárom szint egy muszlim kisebbségről. Ezen túl a történetek egybefonódnak a visszatérő metaforák által is, amiket Gillian Gane az emigráns lét metaforáinak nevez: a levegő és lényei, a repülés közben történő újjászületés és számos egyéb metamorfózisok.11

De bármilyen lelkesen is érvel Rushdie a fent summázott értékek hitelbizonylatával saját ártatlansága mellett, vagyis az irodalmi szöveg autonómiájára hivatkozva, a regényben számos elem mégiscsak kiválthatta az iszlám közösségek jogosnak tűnő felháborodását. Az egyik jelenetben Gibreel mint arkangyal elmeséli, hogyan birkózott a prófétával („a nyelve a fülemben, kezével a tökömet markolta”12), és az elbeszélő nyíltan azonosítja a prófétát az ördöggel: „arkangyalok nem veszíthetnek ilyen csatákban, nem lenne helyénvaló, csak az ördögök maradhatnak alul a mi köreinkben.”13 A próféta, hogy kudarcát palástolja, kinyilatkoztatja, hogy akivel bírókra kelt, nem arkangyal volt, hanem maga az Ördög (nagy kezdőbetűvel): Az Ördög volt szólal meg hangosan az ürességben, igazolván az állítást, mivel kimondta. (...A)z Ördög arkangyal képében látogatta meg, tehát a versek, amelyeket sugalmazott és a próféta a költészet sátrában elszavalt, nem igazak, hanem azok ördögi ellentétjei. Nem Istentől jövők, hanem sátániak.”14 Egy későbbi részletben a bevándorló Salman, a szerző névrokona, „valami koldus Perzsiából, ilyen idegenül hangzó névvel”15, a próféta írnokaként elhatározza, hogy megváltoztatja a verseket, amelyeket az diktál neki:

459