Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - Sághy Miklós: Wittgenstein késői filozófiájának metaforaelméletéről

nő jelentéselmélet nyelven kívüli dolgokra, struktúrákra alapozza a nyelvi egységek jelentéseinek megadását, és ebben az értelemben e megközelítésmód referenciálisnak nevezhető.

A nyelvi jelentések egészen más leírását találjuk Wittgenstein késői munkáiban. A Filozófiai vizsgálódások című könyvében a nyelvet definiálha- tatlan nyelvjátékok halmazaként írja le. Meglátása szerint egy nyelvjáték alapját egy világkép, egy hiedelemrendszer, és nem utolsósorban egy szabály- rendszer határozza meg, mely a nyelvi kifejezés használatát irányítja. „A nyelvjáték szónak itt azt kell kiemelnie, hogy egy nyelvet beszélni: egy tevékenység vagy egy életforma része.”3 Számtalan különböző használati módja van mindannak, amit nyelvi jelnek nevezünk, attól függően, hogy éppen melyik nyelvjátékot játsszuk. Az adott kifejezés jelentése azokból a helyzetekből vezethető le, melyekben használjuk, vagyis mintha az összes használat egy olyan jelentés-atmoszférát építene a szó köré, melyet az minden alkalmazásakor magával visz. Wittgenstein a jelentés fogalmát feloldja a használat fogalmában, azáltal, hogy azonosítja a kettőt: „amikor a »jelentés« szót használjuk, a szót így magyarázzuk: egy szó jelentése - használata a nyelvben.”4

Jelentéselméleti szempontból tehát a következőképpen ragadható meg Wittgenstein korai és késői munkái közt a különbség. A nyelvi jelentések re- ferenciális alapú meghatározásának gondolatát, melyet a Logikai-filozófiai értekezés-ben fejt ki Wittgenstein, késői munkáiban felülbírálja, és helyette a jelentések használatelvű leírását alkalmazza. Elveti a logikára épülő, tökéletes és grammatikailag áttetsző nyelv létrehozására irányuló szándékait, és a tényleges, mindennapi nyelv leírását fogalmazza meg célként. „Felismerjük, hogy amit »mondat«-nak, »nyelv«-nek nevezünk, az nem a formális egység, amelyet én elképzeltem, hanem egymással többé vagy kevésbé rokon képződmények családja. - De mi lesz most a logikával? Szigorúsága itt szétmállani látszik.”5 Áttörve a logika szabta korlátokat, vizsgálatát kiterjeszti a nyelv különféle használataira, beleértve a nyelv metaforikus működésmódjának leírását is. Az utóbbi szempontot továbbgondolva felmerülhet a kérdés: vajon milyen viszonyban áll, egyáltalán áll-e valamilyen viszonyban Wittgenstein korai munkássága a metaforikus nyelvhasználattal, illetve, miképpen, minek hatására változik ez meg késői filozófiájában? A továbbiakban e kérdésekre keresem a választ.

A metaforikussághoz való viszony tekintetében jól elkülöníthetőnek látszik Wittgenstein korai és késői munkássága. A Logikai-filozófiai értekezés című műben a filozófus szándékait az ideális, a logikailag áttetsző nyelv keresése vezérli, és ezért a többértelmű nyelvi jelenségeket - mint például a metaforákat - kirekeszti vizsgálatának teréből, az értelmetlen kijelentések területére száműzi őket. A metaforaelméletek terminusait alkalmazva úgy lehetne mindezt megfogalmazni, hogy a nyelv szó szerinti használatát élesen elhatárolja annak metaforikus alkalmazásától, és filozófiai vizsgálatra csak az előbbit tartja méltónak. E megközelítésmód az arisztotelészi poétikára visz- szavezethető ún. klasszikus elméletekkel rokonítható. Az ide sorolható elméletek a figurális jelenségeket, elsősorban a metaforát olyan díszítő elemnek tekintik, mely a hétköznapi nyelvtől eltér, és tartalmában nem oly egyértelmű, mint a szó szerinti nyelv. A figurális nyelv célja pedig, hogy olyan retori453