Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Dan Rhodes: Szutyok
DAN RHODES Szutyok* Timoleon Vieta rendületlenül haladt észak felé, dombokon fel és dombokon le. Kitikkasztotta a hőség, és ahogy múltak az órák, egyre jobban elfáradt. Ha sehol sem talált vizet, napközben olykor nem volt más választása, mint leheveredni az árnyékba, és csak akkor indulni útnak, ha már alkonyodni kezd. Ha folyópartra ért, lehűtötte magát, de csak annyi ideig, amíg át nem úszott a lassú, sekélyes nyári vizeken. Napról napra soványodott, a lába egyre kopott és sebesedett, de ő csak ment, ment, amilyen gyorsan csak tudott, nagyjából északi irányban. Lucia és Pietro meglehetősen fiatalon kötött házasságot. Tizenhárom esztendővel később született egy leánygyermekük. A bába már-már azt hitte, a gyerek halott, megfojtotta a köldökzsinór, de hamarosan életjeleket kezdett adni. Nem olyan kapálódzós, visítós életjeleket, amilyenekre Lucia más asszonyok beszámolói alapján számított, hanem valami alig hallható szepe- gést. Gyorsan átvitték a kórház egy másik részébe. Később az orvos közölte Luciával és Pietróval, hogy a kislány agya aligha fog tovább fejlődni a csecsemőkori szintnél. Mikor végre hazavihették a kórházból, le nem vették róla a szemüket. Néha, mikor Lucia megszoptatta és ránézett a felbiggyesztett ajkára meg a pufók arcára, szinte olyan volt, mint akinek kutya baja sincs. Pietro visszament dolgozni, Lucia meg otthon maradt, és próbált ezt-azt megtanítani a kislánynak, aki különben a Rosa nevet kapta. Voltak, akik reménytelennek mondtak minden próbálkozást, szerintük az összes érdekelt szempontjából az lett volna a legjobb, ha a gyerek nem marad életben. Rosa a ház utcai felén, a szülei szobájában aludt. Jó nagy szoba volt ez, bőséggel kapott fényt az ablakokon át. Mikor Rosa megnőtt már egy kicsit, Lucia és Pietro nekiadták ezt a szobát, ők meg átköltöztek egy kisebb szobába, a ház hátsó részébe. Négyéves korára Rosa akkorára nőtt, mint bármelyik négyéves gyerek. Dús, hosszú haja volt, de a kanalat nem tudta a szájához emelni, és segítő kezek nélkül felállni sem bírt. Néhány idősebb rokonuktól eltérően Lucia nem fecsérelte az idejét csodáért való imádkozásra, viszont rengeteg időt töltött a kislány megfigyelésével, stimulálni próbálta, és leste a fejlődés minden apró jelét. * Részlet az angol író Gyere haza, Timoleon Vieta című regényéből. 431
