Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Bánki Éva: Tükrök után (II.)

egy telepátiával vagy imával irányított tengeralattjáró, a kezét hátul összefogva egy pillanatra megállt az egyik metszet eló'tt.

Miért nem megy Prágába fizikát tanulni, kérdeztem, Ferenc atya meg- pördült, filmszínész-arca megmerevedett, hagyjam itt a falut, hagyjam el a nevemet, kérdezte. Már elhagyta rég vagy sose élt itt, gondoltam, de nem mondtam hangosan semmit, a gyerek elbóbiskolt az ölemben, én a falon John Dee, a nagy angol varázsló portréját nézegettem. Ferenc atya, született Őry Feri saját magának se tudott válaszolni, bár látszott az arcán, a menekülés vágya régóta emészti. Ha elmennék innen, szólt, kitalálhatnék valamit, elgondolkodott, és hangosan ropogtatta az ujjait. A találmányok, a kitalálás, ez volt az a repülőgép, amin a bátyám, Josef Halek és a Kohn-fiúk igyekeztek Magyarországot elhagyni. Kitalálhatnék valamit, mondta, és kezeit tördelve lebegett tovább a szobában. Nem tudom, atya, kérdeztem, hallott-e a jelentésekről Alsó-Kamocsán? Megint egy parasztasszony, mondta, és elhúzta a száját. Egy parasztasszonynak megjelent álmában egy angyal vagy a Jézuska, túl fóldszagú ez nekem, túl fájdalmas. Nem tudott megállni a szobában, jártkelt, lobog benne a Vénusz, pedig nem az a fajta, aki tudomást vesz róla, gondoltam. Felém fordult hirtelen, Imre, maga legalább művelt ember, mondja meg, mit csináljak. Néztem John Dee-t, Ferenc atya feszült, fiatal arcát, itt a háború utáni Nagymegyeren a műveltség volt Ferenc atya rögeszméje.

Döntse el, tudna-e falusi pap maradni egész életében. Erre már ő is tudta a választ, csak nem tudott szembesülni vele, nem tudta még, melyik vonat viszi el innen. Magyarországra vissza nem mehetek, mondta. A bátyja fizikaprofesszor Freiburgban, a féltestvére csak, de legalább vitte valamire. Kis- károly felébredt a hidegtől, fészkelődni kezdett, Ferenc atya tovább járkált fel-alá, a petróleumlámpa fényében táncoltak a vonásai. Nekem küldetésem van, magyarázta, egy küldetésem, ezért lettem katolikus pap. Ugyanúgy éreztem magam, mint Kiskároly a térdemen, fojtogatott a szoba levegője, Ferenc atya is izzadtságszagú volt, mint mindenki Nagymegyeren, mosdani senki sem mosdott, reggel felébredtek az emberek, elmerültek a tervekben vagy a félelemben. Nekem is volt szagom, a kabátomon át is éreztem.

Mikor rádiózunk, kérdezte a fiatal atya, mikor látta, indulunk. Kíváncsi vagyok, hogy magának az újféle bombáról mi a véleménye, erről is beszélnek a német adók, mondta és jött utánunk idegesen, hetek óta nálam van egy levele, mondta, elfelejtettem a múlt héten átadni. Erdélyből jött, egy barátja Szerdahelyre címezte, a levelet kihúzta egy könyvhalom alól, és közben a rajongók makacsságával igyekezett marasztalni. De már indultunk, az atya idegesen lóbálta a lámpát utánunk, szorítottam Kiskároly kezét, a gyerek átölelt, legalább egy jó dolog van, gondoltam. Ha kilép Ferenc atya, ha megtanul csehül, ha elmegy a prágai egyetemre és fizikát tanul, akkor se élhet sokáig, túl fegyelmezetlen, gondoltam, és túl értelmes. Már nem akartam rá gondolni, alig vártam, hogy Kiskárollyal otthon legyünk.

A levelet katonatársamtól, Somlyó ezredes őrmesterétől, Balázs Páltól kaptam, a századirodán ő helyettesítette Kapolyit a kiugrás utáni hetekben. A levél mint egy feljelentés, bőbeszédű volt, de száraz. Sokáig csak a családról ír, aztán odaértem, (...) azon a nyáron István Anna elkezdet prédikálni, válást és előítéleteket hirdetni, dátum szerint leszögezte, hogy mikor fog a közeli időben az égen meg fog jeleni az úrjézus a kezében egy fényes keresztel, akkor 3

42