Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Daniela Kogler: A lélek interdiszciplináris térképe
az emberrel foglalkozom, nem csak mint az ábrázolás objektumával, hanem teljességében, miközben a művészi kifejezésforma minden fajtáját rajzaimba integrálni kívánom: szöveget, zenét, mozdulatokat végső soron én hozok létre. A művészi ábrázolás sokoldalúsága a szilánkokra tört emberi élet gazdag lehetőségének felel meg. Ebben az értelemben Bachmann és Hadraba gondolat- világa megegyezik abban, hogy mindketten olyan utópisztikus elképzelést választottak témájukul, amely a dolgokban és az értékekben lakozó értelem kereséséből adódik. Ez hasonlít az ún. másik állapot kereséséhez, amelyben látszólagos ellentétek és polaritások, mint ember és természet, dinamika és nyugalom, emóció és racionalitás összebékülnek. Regina Hadraba mind tartalmilag, mind formailag behatóan foglalkozik ezekkel a témákkal: az erősen redukált, minimálisan vázolt képvilágban az olyan ember archaikus, dinamikus szimbólumait találhatjuk meg, aki a világba vetettségében központi helyet foglal el. Eközben látható, hogy művészeti gyökerei a portréfestészetből erednek, a művésznő nem csak portrékat mint általánosan elfogadott emberképet vázol föl, hanem saját belső képét is. A modernek oly tipikus vonása, mint a destruktivitás, a kétségbeesés Hadraba munkáiból teljesen hiányzik, ellenkezőleg, a domináns piros és sárga színárnyak derűs hangulatot kölcsönöznek műveinek. Az ember és állat témája mellett számos szimbólumot találunk, köröket, vonalakat, létrákat, pontokat, amelyek megengedik mind az archaikus, mind a beleérző asszociációt; a világ a néző számára gondtalanul absztrahálódik. Ez a benyomás jobbára struktúrájának és technikájának köszönhető, amelyet Wolfgang Posautz a művésznő Klagenfurtban a Galerie Slama-ban való kiállítása alkalmából már korábban így jellemzett: nem találhatunk feltűnő struktúrát, geometrikust még kevésbé, mert ezek - mintegy véletlenül - abból a technikából keletkeznek, amelyet Regina Hadraba alkalmaz. Vastag, kézzel merített papírt használ. Szín pigmenteket és durva szemcséjű homokot lenolajjal kever. A nagy formátumú képek hullámossá válnak és ezáltal vizuálisan tapinthatóvá. A grafika monotípia formájában társul hozzá. A továbbiakban Posautz a konkrét technikai lépéseket ismerteti: olajfestékkel átitatott anyagot helyez a preparált papírra, és egy kemény, hegyes szerszámmal a rajzot a kép felszínére „nyomja”. A papíron fekvő anyagra gyakorolt enyhe nyomástól a felszín kiemelkedőbb részei köny- nyű fekete színt kapnak. Olyan hatás ez, amit a modern színezés részben rela- tivizál, és növeli Regina Hadraba képeinek feszültségét. Regina Hadraba maga így véli: a szigorúan monochrom alapozásban a képi munka nyugalmát és kontemplációját kell megtalálnom, majd csak a rajz színhordozójának felvitele jelent beavatkozást a monochromiában. A Galerie 3-ban decemberben látható munkáiban a művésznő individuális névjegye az interdiszciplináris esztétikai vitában egy másik, esetleg utópisztikus állapotot közelít meg, amelyben az ember eredetiségében a „Rózsák viharában” tűnik fel. Le Grand Júlia fordítása 418
