Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - Christine Lavant: [Haragomba lemerítettelek] (vers)

Elbűvölt lábujj egyre táncol a sokszor félelmes helyen, a korbácsos úr elszelel, mivel haragja jobb, ha távol.

Dob, húrok, sípok rezge nádja szaporázik idegen jeleket, és a bokaszalagból kényszerek nyomulnak be a tárgyalásba.

Minden szó, légyen hegyes vagy sima, a kút szájából már ítélet, a lábujj szót fogad s az élet szalmaszálait összetöri ma.

Bábéinál régebbi itt ez a tánc, kiút a legbensőbb halálba, el oda, hol az ősi bárka és a galamb fáradt csőrére látsz.

Fábián László fordításai

Christine Lavant verseit Gedichte című kötetéből vettük, amely 1988-ban Thomas Bernhard szerkesztésében jelent meg. Ót idézzük: „Ez a könyv Christine Lavant kronológiáját dokumentálja, amely haláláig sem nyugalmat, sem békét nem talált, és amely egzisztenciájában gyötörte, és széttörte keresztény-katolikus hitét, és elárulta; elementáris bizonyíték minden jó szellem előtt a meggyalázott emberről mint nagy költészetről, amely a világban még koránt sincs olyan ismert, miként azt megszolgálta. Ez a válogatás csupán az én észjárásomat követi, senki másét”.

411