Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Josef Winkler: Holttest, ami a családját figyeli
in lógtam, hozzájuk ragadtam, ők tartottak életben a legszörnyűbb halálfélelmeim idején, az öngyilkossági szándékaim idején, de a pokol szélére is hajszoltak Camus, Cioran és a többiek mondatai. Több, mint öt éven át, a huszonötödik és a huszonnyolcadik életévem között, majdnem minden nap gondoltam öngyilkosságra. És ha egyetlen napon is nem gondoltam rá, rossz lett a lelkiismeretem, mert már nem gondoltam arra, hogy megszabaduljak a testemtől, mert hűtlen lettem az öngyilkos szándékú lelkemhez, megcsaltam az öngyilkos lelkemet, éreztem az ürességet, amit ki kellett tölteni és be kellett tölteni. Ilyen szépen temetnek majd el, ha megölöd saját magad! - mondta az ördög, és egy pompás gyászmenetet mutatott. Különösen szép mondatokkal álltam a szakadék elé, szépségben meghalni, egy halhatatlan mondattal az ajkamon, a vaskorlátot magasan a befagyott folyó fölött elhagyni, a fej ékével - amelyben szép mondatokat ravataloztak fel - átütni a tükörsima jeget, és örökkön örökké halottnak lenni! Buster Keaton tollvonása A diákigazolványomban meghamisítottam a születési időpontomat egy határozott tollvonással, hogy a korhatáros filmeket is megnézhessem a villachi moziban, a rémisztő filmeket Christopher Leevel és Boris Karloff-fal, a wes- terneket Franco Néróval, Clint Eastwooddal és Klaus Kinskivel: „Hullák övezik az útját”, „Játszd el nekem a halál dalát”, „Pár dollárral többért”. „Egy maroknyi dollárért”, „The Wild Bunch”. Lógtam a kereskedelmi iskolából, mert az első filmek délelőtt tíz órakor kezdődtek az Apollo Moziban. Napról napra ott ültem a mozi sötét termében sonkás szendviccsel a kezemben, és bámultam a vásznat. Hunyorgó szemmel léptem ki dél körül a sötét moziból a ragyogó napsütésre, és a Drau partjára álltam. Tizenöt éves voltam, mikor egy kora délután a vasúti moziban - a mozi székei is reszkettek, mikor kint egy hosszú, megrakott tehervonat elhaladt - egy filmet néztem Buster Kea- tonnal a főszerepben, és szokatlan időben, délután fél ötkor értem haza, már sötétedett, amikor megérkeztem a faluba az omnibusszal. Míg a felmelegített levest kanalaztam, felbukkant a pátriárka a foltozott, saras munkaruhájában — zsíros kalapja a fején volt, az arca dühtől égett, a protézise remegett —, és a hosszú karmaival, ami alatt borjútrágya bújt meg, tehénszagot árasztó borjúkötelet tartott az orrom alá: Itt van! Nézd meg ezt! Ha még egyszer ilyen későn jössz haza! Nézd ezt meg jól! Aspirin a Singer varrógépen A doboz Aspirin ott volt Velencében a Singer varrógépen, mikor Lidóba megérkeztem - elvégre szép ifjú voltam -, hogy Velencében eljátsszam a Halált, és a Grand Hotel teraszán éppen felírtam Maldoror énekéből néhány mondatot a jegyzetfüzetembe; pár évvel a tizenhatodik születésnapom után volt, és az első alkalommal, hogy arról hallottam volna, hogy egy fiatal egy varrógéptűvel szúrta szíven magát. 403
