Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Christiane Janach: Tánc majomálarccal és varjúval
A varjú felállt a gólyalábakra, az emberek előtt különös módon meghajolt, és azt mondta: soha sem akartam iskolába menni. Egy szép napon éppen útban voltam az iskola felé, és nem tudtam eldönteni, menjek-e, vagy nem. Egyáltalán nem tudtam eldönteni, és teljesen meghasonlott voltam. Hirtelen egy iszapos pocsolyába estem, és kificamítottam mindkét lábam. Groteszken odébb álltak mellettem. Belül egészen nyugodt maradtam. Minden egyszerű. Az ember nem tudja, járjon-e iskolába, vagy sem, és belsőleg meghasonlik. De egyáltalán nem kell iskolába járni. Csak ki kell, hogy ficamítsa az ember a lábát, és minden elintézó'dik. A varjú meghajolt, és elbicegett a sétálóutcán át a Régi tér irányába. Az emberek tapsoltak. Mi volt ez, kérdeztem a szitáljátékost. A történet vége, mondta a szitárjátékos. Melyik történeté, kérdeztem. A mi történetünké, felelte a szitárjátékos, lehajolt a dobozhoz, és adott belőle két tíz eurós bankjegyet. Honnan van a pénz, kérdeztem. A körülálló emberekre mutatott, akik éppen azon voltak, hogy tovább menjenek, kerestük, mondta, és vigyorgott. Levettem az álarcot, és elindultam a Benedikt piac felé, és beálltam a sorba a halárus eló'tt. Amikor sorra kerültem, rámutattam egy pontyra, amelyik a tartályban pisztrángok között úszkált. Ezt, kérdezte az elárusítónő, és hálóval kivette a ficánkoló pontyot. Bólintottam. Amikor az elárusítónő a bárd után nyúlt, hogy a pontyot agyonüsse, hirtelen nem akartam többé. Élve szeretném, hallottam magamat, anélkül, hogy valamit is gondoltam volna. Az elárusítónő egy nagy műanyag zacskót megtöltött vízzel és beletette a pontyot. Átnyújtotta a zacskót az eladópult fölött. Kellemes ünnepeket, mondta az elárusítónő. A következő árusnál zöldséget és karda- momot vásároltam. Átmentem a piactéren. Az árusok a portékáikat rámolták össze. Éppen mikor a szirénák tizenkettőt süvítettek, ott álltam a Benedikt piacon az állóóra alatt, egyik kezemben majomálarc, a másikban egy élő ponty. Otthon megtöltöttem a fürdőkádat friss hideg vízzel, és beletettem a pontyot. Gyorsan a vízbe siklott, úszott egy-két kört, és egészen a kád széléig ugrott. Hihetetlenül virgoncnak látszott. Vacsorát készítettem magunknak. A konyhámban a tűzhelyen főtt egy nagy fazék lencse, répával és kardamommal. Miután megvacsoráztunk, a fürdőkád szélére ültem, és a pontyot figyeltem. Amikor besötétedett, a műanyag zacskóba pakoltam, és levittem a folyóhoz. Azután aludni mentem. Madarak, mondta álmomban a ponty, míg előttem a levegőben úszott, a madarak a levegő halai. Egyik uszonyával felfelé mutatott, oda, ahol egy raj madár az ég sötétkékjében úszott. Azután megfordult, és hátsó uszonya eltűnt a kezdődő nap üvegzöld kékjében. Le Grand Júlia fordítása 401
