Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Papp Endre: Átok is, balzsam is

Baka Istvánra vonatkozik.) S valahogy abban az attitűdben is, amely nem keres más megnyilatkozási módot, mint melyet megtanult és asszimilált - s ne féljünk kimondani: személyisége részévé vált. Am rögtön pontosítsunk: Nagy Gábornál a verselésbeli finom elmozdulások, az alig észrevehető szabálysértések, a szemléleti disszonanciák, saját kifejezésével: a „sebhelyek a versen” engednek rálátást a tiszta minőség és a tudható-sejthető bizonyosságok ideájára. Bár mintha ebben a tekintetben is jelentkezne némi változás, gondolhatjuk, ha a Törött amfora sorait idézzük ide: „nem épít már bennem rendet a bolydult harmónia”, illetve „gyógyul a varrat a versen”.

„Minden oly végképp magába csukódó”, írja a Vesztegetőben a költő. Az elrejtett válaszok - emlékezzünk csak a kérdésre: sors avagy véletlen szeszély? - „csupán” a kérdezés szabadságát teszik lehetővé. S a kötet végső konklúziója a feloldhatatlan ambivalencia, az Istenhez való odafordulás és elszakadás, az eleve isteni volt reményt adó perspektívája, valamint a semmiség és hiábavalóság üressége között feszülő létparadoxon belátása: „Mert az ember ha nagy is, semmi még, / létében teremti holtát, / míg nem vallja e szörnyű semmiség / eleve isteni voltát” (Eleve)

(.Kortárs Kiadó, 2003)

361