Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Lászlóffy Csaba: Útonálló idő; Az orosz erdők párizsi visszfénye

Mintha valami — idegrendszerében? - polgári életvitele, átmeneti nyugalma ellen készülődött volna megint. Egy szék támláján lógott a mocskos inggallér, a nadrág a szőnyegen hevert; ülepén kibomlott a varrás. Rémülten gondolt arra, reggel hiába keresi majd a kézelőgombot, hogy átrakja a tiszta ingbe, ha egyáltalán van még tiszta inge a nyikorgó ajtójú szekrényben... Jaj, a tárgyak alattomos támadást készítenek ellene! Hajlékony ujjai között — valamikor muzsikált velük - milyen körmönfontan lapult a borotva tegnap is, mint aki, ha kell, kivárja a lázadás pillanatát. A leszámolásét.

S az utazóláda mélyén a molyette szmoking... A hercegen látott utoljára hasonlót a vallatószobában; minden olyan régimódi volt rajta s mégis elegáns, ahogy meghajolt a durva tréfák és sértegetések záporában közös kínzóik előtt, mintegy kiválva fegyenctársai közül.

Megint éreznie kell: hiába a siker, hiába idomul és igazodik súlyodhoz minden a civilizált világban, hogyha ott belül... A szavak életre keltik a láthatatlant. Elárulnak az ismeretlen környezetben. Fuccs neked, bohém élet! Foxtrottozó világ! A szavak őrzik a ködbe, a hamuba veszőt. Bármilyen maszkot viselj is, megmondják, ki vagy.

A vadóc szobacica is, ki imádnivalón tud fecsegni a lépcsőhomályban, ijedten, kanosaiul néz Monsieur Remizovra. Talán sejti, látja, hogy ez az ember hirtelen kikészült, vagy nincs sok hátra neki.

Valaki azt is hallja, milyen sötét, vad száguldás, hajsza van az ő homloka mögött?! („Én fegyenc vagyok, te pedig herceg!..." A szent aggastyán - Tolsztoj — fény-árnyék egyensúlya régóta legenda már.) Az emlékek a lelke mélyén valahol érintetlenül feküdtek. Legalábbis így képzelte, mióta önkéntes emigrációban él. A kolostori vakság helyett - bocsásd meg nékem, Ilarion atya!” - a nyitott egű, napos Párizst választotta. Hadd roskadjon le mögötte végképp, mint öngyilkos, a vasúti híd. A vasrácsos vagon zúzmarás ablakaival azóta kisiklott valahol, nem sípol a gőz, nem lesik kéjenc terrorlegények a sztyeppe ege alatt a bűnbakokat.

De miért nem tudsz aludni?!... Négy sebünkön gurulunk / Lenyesték szárnyainkat? Hét bűnünk szárnyait...*

Ki jön az ágyadba, míg férfi vagy?

Kint egy fonográf sikoltoz, ripacskodik. Lépésről lépésre közelít valami s körülölel; nem áll módodban megállítani.

Fakó halvány ég és hómezők. Párizstól Moszkváig és vissza, az öntudat szűk zugaiban haldokló árnyakkal, száguldoz a Kivilágított Nagy Transz- Eurázsiai Expressz.

Candrars: A transzszibériai expressz és a franciaországi kis Johanna prózája