Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - Kovács Sándor Iván: Dobozytól Delimánig

amelyre felfesthette volna Szigetvár és Zrínyi mitológiáját, megörökítve a Zrínyi-kultusz helyi bajnokait is: Sziebenliszt Bélát, Hal Pált, Kováts Valériát, Molnár Imrét, Ravazdi Lászlót, továbbá a nagy polgármestereket. Láttam jó évtizede egy ilyen freskót a Szigetvárnál nem nagyobb Ráckevén. Pataj Mihálynak a katolikus templom adott freskófalat, s ő festette rá Ráckeve minden „szentjeit”, á protestánsokat is beleértve, a XVI. századi Szegedi Kis Istvántól a soproni germanista Kovács Jóska kollégánkig, aki Ráckevének is történésze.

Hogy hol kaphatná meg ezt a kívánatos falat Szigetvárott Sarlós Endre? A fó'utcán, a „bálnaházban” - ahogy egy patapoklosi polgártól említeni hallottam —: a kisvároshoz képest nagyra méretezett Makovecz-palota belsó' terei tikkadtan várják, hogy funkciót kapjanak. Ami pedig a dzsámi-templombeli Dorfmeister-freskókat illeti: azok a magyar művészettörténet klasszikus alkotásai, azokkal senki sem konkurálhat. Az elképzelt Sarlós-freskón biztosan megjelenne Dorfmeister alakja is.

Amikor 2000. június elején Sarlós Endre kiállítását a Zrínyi-vár dzsámijában megnyitottam, ott kerültek elém Zrínyi eposzát illusztráló nagy olajképei. Ezek már akkor magántulajdonban voltak.* Azóta nem láttam egyiket sem. Pedig a lovon vágtató Delimán színeinek ragyogása, a kép különös meseszerűsége, eltalált dinamikája minduntalan foglalkoztatott.

Déjá vu? Láttam én már ezt a képet? Vagy csak hozzá hasonlóra emlékszem? Töprengés helyett elkértem a szerencsére meglévő színes felvétel másolatát Sarlós Endrétől. Megnagyittattam, és kitettem a könyvesfalra, hogy naponta szemem előtt legyen. Mégis nehezen akarta felmeríteni párhuzamát az emlékezet. Nekiestem hát albumaimnak. Bodnár Éva könyve, a Kard és ecset (1987) mindjárt elő is adta Laccataris Demeter (1798-1864) Dobozy Mihály menekülése című festményét (1830). Ez a kép az ikonográfiái ösztönzés Sarlós Endre Delimániához.

Laccatarisról, aki görög kereskedők hazánkba szakadt fia lehetett, azt írja Bodnár Éva, hogy „Debrecenből került a bécsi Akadémiára, [...] elsősorban, mint cégérfestő vált ismertté és keresetté. [...] A törökkel hősiesen szembeszálló Dobozy történetét irodalmunkban először Kisfaludy Sándor regéje örökítette meg, amely az Aurora 1822-es évfolyamában olvasható; az ehhez készült illusztrációt Kisfaludy Károly és Schármer rajza nyomán Blaschke János metszette rézbe. Laccataris ezt az illusztrációt vette alapul képéhez. A festmény és a metszet között formai megoldásban alig van eltérés. Feltűnően élénk színezése, naiv felfogása, sima technikája a cégérfestő gyakorlatát árulja el. A menekülő pár kecses tartásában inkább biedermeier érzelgősség, semmint drámaiság érezhető.”

Kitűnő karakterizálás; az Aurora-beli előzmény (1822) híján is, hiszen nem tudható pontosan, ki követte a metszetet, és ki Laccatarist. XIX. századi történelmi festészetünknek kedvelt tárgya a Dobozy-történet. Mintha a lovon vágtató fiktív egri hősnőt, „Dobo Katicát” is Laccataris Doűozyjának nyergéből ültette volna fehér lóra Kiss Bálint festő (1858), amikor „Katica” katona leszúrja a török lovat jól megülő piros bugyogós ellenfelet. Madarász Viktor Dobozy)!! (1868) Párizsban aratott sikert. Alighanem ez a legjobb magyar Dobozy* Sajnos, a kiállítási fotókat széthordták; a Delimán-kép híján nincsenek belőle példányaim. A „Vitai” szálló új tulajdonosa pedig elvitte valami más szállodájába az eredeti festményeket. (S. E. levélbeli információja.)

285