Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... II.

stb.) Idő nincs, az idő a most és a holnap. A „sematizmus korának” rítusai — az ünnepek, a tömegmozgatás, a szavak koreográfiája, a dekorációk stb. - azt szeretnék elérni, hogy a nép az üdvösség honának előcsarnokában érezze magát, mielőtt a vöröslő drapériás Walhallába lépne, mely ógermán hely említése a szovjet-német baráti szerződésnek sajnálatos felbomlása után - lásd II. világháború - több évnyi börtönt vont maga után. Tehát a nép ne törődjön a jegyrendszerrel, a kitelepítéssel, börtönnel, igaztalan bitóval, gyermekparalí- zissel, idegen egyenruhákkal. (Ekkor a magyar katona is idegen egyenruhában járt, hogy a hatvanas években - zálogházi műszóval: köp. pecs. - ezek a gimnasztyorkák majd a Hanságot átalakító kiszes fiatalokon feszülj enek-rán- colódjanak... a Rákosi- és Kádár-éra elemi erejű és természetesen szervülő kapcsolódását is mintegy illusztrálandó.) A szocializmus építője - tehát — ne emlékezzen a múltra (még a családon belül sem, legfeljebb a kizsákmányolás rettenetére), vagy legfeljebb úgy, amint a Rákosi-kor ideológiája visszamenőleg a magyar századokat elrendezte: az osztályharc jegyében, s a jelent szinte vérségi kapcsolatba állítva a hajdani népi - magyar és persze internacionalista - hősiességgel.

Ezt a kort nevezik Rákosi korának is. Elég bizarr a látvány, ha úgy képzeljük el Rákosi Mátyást, ahogy költőink láttatni akarták, mint a tüzes trónon ülő Dózsa leszármazottját, a majd’ két méter magasra nőtt Rákóczi unokáját, a bajszos-szakállas Kossuth és a torzonborz Táncsics fiát. Már csak azért is, mert Rákosi a kor költői szóhasználatában többnyire „apa”. A legfőbb nemző erő, Isten, ha ezt így nem is merték leírni. Minden jóság és szépség forrása. Egy Angliába települt derék és ironikus irodalmárunk szerint egyik költőnk azáltal lett halhatatlanná (majd - nem ebből kifolyólag - munkanélküli-félévé és erős versek szerzőjévé a Kádár-rezsim első évtizedeiben), hogy a - mérsékelt testmagasságú, s borzasnak becézett - pártvezetőre megtalálta a tökéletes jelzőt a hízelgés és a pontosság, a publikálhatóság és az Andrássy út 60. közötti életveszélyesen keskeny ösvényen. „Az első szó róla beszéljen, / csak őt dicsérje, a zömök / férfit...” (Ennek a kamaszkora óta meglehetősen tar egyénnek hosszú s - nyilván - selymesen fekete haját lobogtatja az alkonyi szellő, amint elválik a nagy proletárköltőtől a Horthy fasizmus mélyén valamikor egy utcasarkon - amiként a költő nővérétől értesülünk ekkortájt, az 1950- es évek legelején, aki - nyilván - helyeslőleg vette tudomásul, hogy öccsének csak az osztályharc érdekében álló költeményeit nyomtassák ki egykorvolt harcostársai.) A „zömök” jelzőre ráhibázó, jobb sorsra érdemes szerző emez költeménye mesteri invencióval emeli földöntúli dimenziókba kurtára szabott hősét, azzal is tetézve az istenülés nagyszerűségét, hogy a teremtés gesztusát a költészet teremtő mozdulatával is egybeforrasztja, a telivér romanticizmus („forradalmi romantika”) legjobb hagyományaihoz illően, sőt. Sőt a divinális szófordulat a Lobacsevszkij-féle geometriai felfedezés magyar társszerzőjére is utal finoman: „Csak őt dicséri most a vers is, / dicséri mesterét a mű. / A semmiből formált világot / és eget, nagylélekzetű / költőknek tárgyat, dalra hangot, / erőt a hangra ő adott - / legelső a költők sorában, / köztük is legnagyobb.” Rákosi Mátyás oly sok minden mellett a költői témaválasztás legfőbb ihlető ereje is egyben. 1952-ben egy későbbi akadémikus nagy tanulmányt írt az Irodalomtörténet című szaklapba ezzel a címmel: Rákosi Mátyás alakja a magyar költészetben. (Állítólag később minden elérhető példány257