Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... II.

hogy Erdély) áttelepült író, aki a magyar abszurdhoz az élményeket az óromániai fegyházakban szerezte meg, bizarr fantáziajátékait igazolandó állította, hogy „a képzavar megismerési kategória”. (Ne feledjük: Romániában „az ötvenes évek” a kilencvenes esztendó'k elejéig tartottak - optimista vélekedések szerint.) Summázható, hogy az ötvenes évek mentális és morális szerkezeteinek leghívebb tükörképei a képzavarok. A „kimondás” mindent lebíró heve pl. így talál szavakat egy friss párttag vallomásában (szerzője később egy fontos vidéki lap szerkesztője és egyetemi oktató lett): „Az elvtársak elébe álltam, / S mondtam, mi megterhelt: a múlt, / Az elvtársak gondos szeméből / Szívemig roppant kéz tolult.” Egy kétszeres Kossuth-díjas így alakítja korához és egy személyes élményéhez Arany János Hídavatásának ismert sorát („Ah, kínos élet: reggel, estve / Öltözni és vetkezni kell!”) Az élet régen neki is kínnal volt teli, noha éppen ellenkező értelemben, mint Arany vízbe hulló úriasszonyának: „nékem pizsamám még / sosem volt” értesülünk, aztán meg arról, hogy „tegnap kaptam én / egy pizsamát, egy hálóinget, két pár / alsóneműt...” A költőt a beléivódott szerénység csendre inti: „de még tán / dicsekvésnek vennétek, hallgatok.” Beszélni azonban muszáj, s egyben igazodni a népgazdaság tervciklusaihoz: „Tudom, köröskörül a dolgos ország / így emelkedik / magasabb szintre, így vetkőzi gondját / már három éve - s öt esztendeig / és azon is túl!” Az ódái lendület íratja az első világháború óta „klasszikussá” vált sor - „Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek!” - matróna poetrisszájával, hogy ,A nép óriás ökle szülte őket” - tudniillik a párt mártírjait, akik díszsírhelyeket kaptak ekkortájt - „a Dózsa Györgyök lángoló sorába / új vértanúkat szentel most a hon!” (Maga Rákosi Mátyás is úgy fogalmaz, s nem egy szakácskönyv, hanem egy hősi szöveggyűjtemény előszavában, hogy a „mi Pártunk dúsan járult hozzá, hogy a magyar szabadság fája ne szenvedjen hiányt a legnemesebb tápanyagban, a mártírok vérében”.) Egy másik - vélhetően budai illetőségű - költő arról beszél, hogy miként jutott el ide, a szocializmusba, mintegy a „forradalmas” Ady Endre költői nyomaiba lépve: „Zöld tyúkhúr között vitt az út, / a Sashegynél bozótba fúlt. / Hej, bozótos Magyarország, / hogy suhintott csípős somfád.../ Nem virágot, vesszőt bontott, / darazsai: zúgó gondok, / úgy röpködtek életükben / Werbőczivel szentesülten.” Egy prózaírónő művében a sza- botőrről, a „sötétben bujkáló ellenforradalmárról” azt tudjuk meg, hogy „Kimegy majd az üzembe és itt is, ott is mond egy-egy szót. Egy óra múlva olyan lesz a gyár, mint a forró vízzel nyakon öntött hangyaboly.” Egy másik szerzőt (volt franciaországi emigráns, „a munkásköltészet hagyományait folytatta, verseiben a folklór hatása is megfigyelhető” - Új Magyar Irodalmi Lexikon) az akkor még egyértelmű tulajdonviszonyokkal jellemezhető (Mindenkié!) csillebérci úttörőtábor és vasút ragadtatja el: ,A Csillebércet, az ifjú arcok / naptól aranyló vonatát, / mint csecsszopót az anyja karja / Népköztársaság fogja át.” A kép újszerűségét nem kis mértékben erősíti az a tény, hogy a szótagszám kötöttsége kiiktatta a .Népköztársaság” szó elől a határozott névelőt - vagy ki tudja. Sztálin halála olyannyira megrendíti az „önkéntes határőr” szerzőjét, a Baumgarten-könyvtár korábbi „őrét”, Homérosz, Ovidius, Horatius későbbi érzékeny fordítóját, hogy bús, ám heves érzeménye egyszerre keres költő képanyagot a honvédelem és a kohászat területén: .Rangunk tévelyg az űrben, nem szállhat már felé, / ki szent hevünket karddá egyenesítené.” Másvalakit az hatja meg, hogy éppen nyolcvan éve született Lenin. Ezen belül is „Egy

254