Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... II.
kötelező mintát. Petőfi Sándor, az akkortájt jelentős értéket képviselő tízforintos papírpénz címszereplője, fontos láncszem ama sorban, amely a „hagyományt” hivatott képviselni. Nem a jelzőkkel gyöngített-szűkített - szocialista, progresszív, békeharcos, nemzetközi forradalmi stb. - hagyományt, hanem a hagyományt magát, hiszen ekkor nem volt, nem lehetett többféle hagyomány. Dózsa, Rákóczi, Táncsics, Kossuth mellett Petőfi, Ady és József Attila - természetesen erősen válogatott életművükkel. („Adyt - pl. - meg kell fejteni, le kell fordítani” jelenti ki Révai József a nevezett halálának harmincadik fordulóján.) Természetesen a Rákosi- és Kádár-kor megkísérelt egy új történelmi hagyományt is fölépíteni a - sokak szerint nemigen létező - kommunista munkásmozgalomból. Sztálin legércesebb megéneklője ilyen listával szolgál az új világ előharcosaiból - miközben „beint” hozzá „a Gellért-hegy csúcsára / vidáman kúszó koratéli nap”: „Mutasd az Alföldet, / vizét kiitta, / fáját kitépte az úri világ, / kinyúlt hüllő a patak üres medre, / tikkadt madárt nem hív pihenni ág... / csak a bitó nőtt erdőt a hazában, (?) / mutasd Ságvárit, Fürstöt, Sallait, / Schönherzet, Rózsát, a Párt fiait, / akik akkor is őt kiáltották, Sztálint.” A Csatázok verseimmel című 1950-es honvédelmi „szavalókönyv” („Bajtársak! ... Ez a kötet nem versgyűjteménynek, antológiának készült... Ennek a kétszáznál több versnek szinte valamennyije éles fegyver.”) ezt az „új” Petőfit idézi, aki költőként Táncsics Mihály és az orosz forradalmi demokraták megfelelője, ugyanakkor olyan lírikusok elődje, mint Jakov Helemszkij, Viktor Gu- szev, Alekszandr Kovalyjenkov, meg Vohmencev, Jásin, Kirszánov, Aszéjev, Szkender Areza, Pável Ticsina, Zsámszó Tumunov, Sansiasvili, Szilityi, Ruder- man stb., stb. Nem meglepő tehát egyik Sztálin-díjasunk magabiztos állítása és jóslata: „Petőfi — szavad tettre váltja Pártom / s rab nem lesz már soha!” Annál meglepőbb viszont, hogy ugyanő újraírja a nagy előd bájos zsánerversét, a Sári nénit, erőteljes vonásokkal rajzolva meg a hősnő forradalmi múltját, aki markotányoslányként tevékenykedett az első világháborúban az orosz fronton, s meghallván bizonyos agitátoroktól Lenin nevét és a szovjet forradalom hírét: „Sári néni szeme is kigyúl”, ahogy ezt 1950 táján elmeséli a költőnek, „Értettem szavuk, pedig nem / tudtam oroszul. / S értették a többiek is, / sejtették legalább, / hogy a kommunista párton / fordul a világ.” Szinte természetesnek tekinthető, hogy a kor mitológiai tablóján Petőfi neve és verse odakötődik a mitikus magyar, ám internacionalista pártvezér nevéhez és tetteihez. Az ő hatvanadik születésnapjára szerkesztett antológiában olvassuk a Hűség és hála éneke szerzőjétől a Rákosi-per minden elképzel - hetőnél valósabbnak szánt művészi ábrázolatában: ,Jönnek, kiket nem szólít bíró, / akiket nem hív ügyész, / jönnek, csak jönnek szólítatlan, / kiket az Ö (jelesül: Rákosi Mátyás) szava idéz. / Hárommillió mezítlábas, / zsellérek és kubikusok, / csattog a talpuk - és ruhájuk / rongya, miként a láng lobog! / Miként a láng! ’Ismét pusztíthat...’ / idézi a költő szavát / a Vádlott: O üzen, a költő, / Száz év börtönfalain át! / Ő szólal Rákosi ajkával, / O üzen: ’Úgy vigyázzatok, / Ismét pusztíthat...’ - S jönnek, jönnek / zsellérek és kubikusok.” Avers nem nélkülözi az erélyt, különösen az a lírai pillanat, ahol Petőfi lángját a zsellérek és kubikusok rongyaival azonosítja a kései utód. A „megalkuvó” Arany a - szinte kötelező - hangsúlyos verselésre ad példát. Az ellető kanász a „Liszenkó” című versben a Toldi és Bence párbeszédének negédje, illetve a Buda halála pátosza zendül vissza: Jani - szólt fél éve 252
