Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... I.

a novella rothadt és hazug.” A irodalmi vezér haragját mindenekelőtt a kis novellában „meghúzódó” erotikus szál váltotta ki. Ennek elítélése egy teoretikus kijelentésre ad neki alkalmat: „Örkény elvtárs kifejtette a novellával kapcsolatban, hogy a »naturalizmus nem idegen a szocialista realizmustól.« Ezt a felfogást erélyesen vissza kell urasítanunk... Természetesen nem volna helyes az, ha a mi új irodalmunkban valami nyárspolgári prüdéria terjedne el... De különbség van az ilyen álszemérem visszautasítása és a naturalista módszerekkel ábrázolt, meztelen szexualitásban (!) való turkálás között.”

A kommunista „hőskor” kollektivitás eszméje nemcsak a totális egyenlőséget hirdette és várta a jövőtől (természetesen kivéve innen a Pártot és annak az egyenlőséget garantáló rendvédelmi szerveit), hanem az élet teljes nyilvánosságát is. Szűnjön meg a magánélet, legyen vége mindenféle individuális elzárkózásnak. Minden közügy. Amilyen nyilvános a közösségben végzett munka, olyannak kell lennie a munka utáni önképzésnek, a részvételnek a Munkára-Harcra Kész mozgalomban, ahol visszeres lábú szövőnők, gacsos kezű parasztok, görbeteg nyomdászok ismerkedtek a diszkoszvetés fortélyaival, illetve a folyamatosan zajló ünnepségeken való részvételnek. A magányos írói dolgozószoba éppoly gyanús volt, mint az örökös humortárgyat képező maszek „suszteráj” vagy a „nadrágszíjparcel la”. Minél előbb elfelejtendők a háború utáni évek, amikor a polgári irodalom „a teljes szabad verseny szellemében... gyors, mocsári virágzásnak indult”. Máraival, Weöres Sándorral, Zilahival, az Újhold fiataljaival éppúgy nincs mit kezdeni „a demokráciában”, mint a népies irányú fasizmus /öltözött irhájú zsoldosaival” - Kodolányival, Tamásival, Sinkával.

Egyáltalán senkivel, akinek valami kötődése van a múlthoz, az európai és a magyar hagyományokhoz. 1945-ben (1917-ben) új időszámítás kezdődött. Ahogy a semmiből teremtődik meg a szocialista valóság, úgy születik meg a Párt tanító és intő szavaira figyelve az új irodalom. Ha van példa, az nem lehet más, mint a lenini-sztálini szovjet kommunista párt. A Magyar Nyelvőr című szaklap 1950-ben közöl egy értekezést Az újabb magyar ifjúsági irodalom nyelvéről. A tizenkét ismertetett könyvből mindössze kettő nem szovjet-orosz mű fordítása (a kettőből is az egyik az „ismeretlen” író, bizonyos Ilku Pál regénye, aki arról a tájról érkezett Magyarországra, amit akkori moszkvai ihletésű hivatalos magyarországi szóhasználattal „Kárpáton túli területnek” neveztek, s amely regényből ilyen fordulatokat dicsér a nyelvtudós: „szuszogott, mint valami zsírbafúló patkány”; ő később, már a Kádár rezsimben, kulturális miniszter lesz). A magyar nyelv vizsgálata tehát fordítás-ellenőrzés. Egy hiba: „Azt dalolta, amit nyáron az átutazó komszomoloktól tanult.” Ekként a fordítás. „Ám a komszomol maga a szövetség. A tagok - helyesen - komszomolcok és komszomolkák.” (Ezek így már természetesen magyar szavak...) Ugyanitt akad meg az ember szeme egy kis közleményen, amelynek 14 sorából 5 sor Lenin idézet arról, hogy „egyesek” hogy rongálják az orosz nyelvet, ezután következik a magyar nyelv gazdagodásáról értesítő információ: a népjóléti miniszter (!) megtalálta a magyartalan „strandfürdő” helyett a jó szót: ,/óveny- fürdő”. Ugyanez az új - pártosan internacionalista - nyelvfilozófia lírailag is megvalósulás, pl. ama költő tollából, aki 1956 után mint ellenforradalmár egy darabig börtönben kénytelen sínylődni: „Érzed, ugye, ízét és melegét, / miként148