Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... I.
ALEXA KAROLY írók..., írjatok... remekműveket... I. I. Előhang(olás) 1953-ban megjelent egy küllemében igénytelen, de tartalmában annál szigorúbb füzet 7500 példányban ezzel a címmel: Új életünk a magyar költészetben. („Útmutató a városi és falusi - SZFTE [?] - előadók számára.”) A cím után a felszólítás: ,A füzetet felhasználás után adjuk át a helyi könyvtárnak megőrzés céljából.” Ez a mű egyszerre módszertani eligazító és tudományos összefoglalás. Nemcsak arra tesz kötelezően elfogadandó javaslatot, hogy milyen dekorációk körében kerüljön sor városon és falun a jelen irodalmát bemutató előadásra (Rákosi-, Révai- vagy Horváth Márton-idézetek, esetleg Petőfitől ez a sor - és nem más hogy ,Előre hát mind, aki költő a néppel tűzönvízen át...”), hanem arra is, hogy az előadónak miről mit kell mondania. Semmi személyesség, semmi eredetiség, hiszen minden ami eltér (az aznapi Szabad Népben meghatározott, illetve a legutóbbi Rákosi beszédből kibontható) „vörös vonaltól”, az magában rejti a kispolgári individualizmus veszélyét, s ily módon Adenauer, Truman, Csang Kaj Sek, de legfőképpen Tito, a béketábor kertje alatt acsargó láncos kutya ,.malmára hajtja a vizet”. (A képzavar nem szabad hogy zavaija se a költőt, se az előadót, hiszen mit tanít Révai József? „... légy korod, néped, államod, pártod szócsöve, szószólója, segítője - ez legyen és ne a műgond a fő gondod.” Megjegyezhető, hogy soha még kor nem élt oly fesztelenül ezzel az „alkotói szabadsággal” Magyarországon, mint „a szocializmus építésének” 1949 és 1956 közötti évei.) A költészet, ha igazán az — szól hozzánk a brossúrából az új kor új esztétikai üzenete nem lehet más, mint „pártos” költészet, azaz Lenin meghatározása szerint: „az egyetemes proletármunka része”. S így témát sem meríthet máshonnan, mint a nép élményeiből. S a magyar nép legnagyobb élményei ekkor ezek: a felszabadulás, a munka (tszcs-ben illetve a nagyüzemben), a Szovjetunió és a nagy tanítók, Sztálin és Rákosi iránti hűség, a „békeharc” (ez is új szó! L. „Fegyvereinket is megedzzük / de béke csillog hegyükön.”), a szocialista építés (Sztálinváros), a külső és belső ellenség, a klerikális reakció és a visszahúzó múlt ádáz gyűlölete, a polgári individualizmus elutasítása és a feltétlen bizalom a Pártban. Talán megjegyezhető, mint a frivol utókor jellemzője, hogy csaknem fél évszázaddal a ,békeharc” szó „megköltése” (Jókai) után az erdélyi (Románia Sz. K.) Szőcs Géza azt írja Akisbereki boszorkányok című színpadi dolgozatában, hogy „Békéért harcolni annyi, mint szüzességért 146
