Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Határ Győző: "Autentikus líra"; "Frotáttörés"; Emigránsnak születni kell; Elszólás; Szabadsághősök vagy ámokfutók

a nótánkat, szétárad bennünk a szervezet bukolikus eudemonizmusa: létigenlés, ivarszervi meregetés - ez mindennapos műsorunk; s míg telehozsánnáz- zuk a teremtést, észre se vesszük, zsigereinkben hol rakott fészket - hol helyezi el gyilok-tojásait a halál. Ilyenkor még szíves-örömest eljátszadozunk a líra játékaival (s ez itt a korrekció): beletáncolunk a szerepjátszás lírai balettjébe, hol mert ránk-illőnek érezzük a szerepet, hol mert engedünk az oratio obliqua öreg hagyományának. Az Onkológiai Intézet eló'tt gyanútlanul haladunk el, a gyilkos kór még halogatja eló'lopakodását: így aztán a hat Yorick- vers (a négy monológ meg a ciklus-lezáró kettő a Farkasok Órájában) szerep- játszás is meg a költő titkos gondolatainak szócsöve is: stilizált, megkomponált „mozdulat”. Ugyanebben a kötetben találkozunk először „Sztyepan Pehotnij” első verseivel - hogy aztán két év múlva, 1994-ben külön kötetben, SzP három „füzetével” külön kötetté kerekedjék.

Ahogy jómagam, fél évszázaddal előtte - Jéggyökereken” táplálkozva - a francia irodalom entelekheiájába beleéltem magam, ugyanúgy ő, Pista, megme- rülközve az orosz irodalom vizeiben, in artibus et letteris az orosz írás, a szláv kultúra olyan „oldalbenyílóit” is jól ismeri, amelyekben csak a született orosz és vérbeli irodalmár otthonos. Ékes tanúsága ennek Orosz Szimbolista Költők című fordításkötete, amelynek keletkezéséről-sorsáról ő maga is ír egyik levelében (lásd a Függelékben); bár fordítás helyett én inkább szoros átköltésnek nevezném ezt a műfajt. A fél évszázados, hivatalos jellegű „Magyar Műfordítói Nagyipartól” ez sok mindenben különbözik. Nem „bedolgozó” jellegű, szakmánybán legyártott, olykor elsietett fordításokról van szó; ennél sokkal többről. Életérzés és személyiségek találkozásáról. Elemi erejű szerelembeesésről. Műformák és költői habitusok affinitásáról. Az egyéni líra felelkező, ihletett ráhangzásáról. A közel 200 oldalas, pompás köteten érződik, hogy egyenként és így együtt is: labour of love. B. I. nem nézi az órát, nem sajnálja a rá vesztegetett időt. Az olvasó, ha nem ismerné a versek hátterét - szentül meg volna győződve, hogy eredetit olvas. B. I. bámulatos beleérző-készséggel keresi és találja meg e remeklések magyar megfelelőit; épp ezért a kötet minden darabja egy-egy trouvaille.

B. I. az új magyar lírában a kevesek közé tartozik, akiktől oly igen zsu- gorgatott és fogyó életidőmet nem sajnáltam soha: örömest követtem gondolatai vonulását és azok mesteri formába öntését. Nem a líra lerombolásán munkálkodott, mint világszerte a selejtszaporítók; hanem a mentésben: abban vette ki részét.

Hogy a líra ösztöne megzavarodott és gőzerővel azon iparkodik, hogy le- kortyanjon a múlt idő-garatján és elveszítse önmagát: ez világjelenség. Noha a formakultúra, a líra története, lehetőségeinek algoritmiája B. I.-nak a kisujjában volt, nem tudni, mi oltalmazza meg a mindeneket leterrorizáló ilyenolyan, proto/poszt, méta, neo-nouveau és transz-avantgarde Boszorkányünnepétől, amelynek Kopár Hegyén hovatovább már csak „performanszok” teremnek. Talán az elzártság, a pártállam terelőkorlátai, börtönkerítése, a lehetőségek behatároltsága; az én megérzésem szerint: jó ösztöne. A tehetség természetes kibontakozása. Mások ,konzervatívnak” sorolnák be költészetét; meglehet - ha az istenadta rímkészség, a bámulatos formaérzék, az enjambe7