Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Pollágh Péter: Nem alátét; Sötét kikötő (versek)

POLLÁGH PÉTER

Nem alátét

Éjjelente kúszom a hiába síkján, írókra vadászom, szürkének szólítom ó'ket, de erkölcsi alvóként föl-fólriadok. Még ráadhatnám a szürke szamárra a ruhám, aztán fól a falon.

Igen, én föl a falon,

de föl és le csak jellemek helye,

bizonytalan talppozíció.

Minden szürke. Foltokban egészen sötét vagy világos, de akkor is.

A legsötétebb foltot

sem feketézhetem le, nem alátét.

Sötét kikötő

Lóg a bal kezem a tükörben, pedig itt fölemeltem.

Iszom a hegy levét, de a hegyet nem ismerem, csak azt a sok ázott, görbe utcát. Nem nyeremény, csak cucc, és az sem enyém.

Mennyi fogás ragadt rám, mennyi sötét kikötés, mint aki azokra akar hasonlítani, kiket szeretnie nem ment.