Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Vlagyimir Vojnovics: Szűk baráti körben

jutott be hozzá reggelente az ágsöprűvel és a vödörrel. Magához szólította az öregasszonyt, az ügyibevalóan a sarokba támasztotta a söprűt, neki adta magát, aztán folytatta a takarítást. Hosszú évek alatt egy szót sem váltottak, és még az sem volt világos számára, hogy ez ugyanaz az öregasszony, vagy mindig másik jön.

De egyszer történt valami az öregasszonnyal: hirtelen fönnakadt a szeme, és hangtalanul mozgott az ajka. Ekkor O megijedt és megkérdezte, hogy mi van?

— Hát csak gondókozok - mondta az, jámbor mosollyal az ajkán. — Elgyíin az unokahúgom, a bátyám lánya. Valamivel meg kell kínálni, de csak három rubelem van. És kettőér vegyek kölest és eggyér olajat, vagy kettőér olajat és eggyér kölest?

Rendkívül nagy hatást gyakorolt rá a népi bölcsességnek ez a megnyilvánulása, és cédulát írt a raktárba, hogy adjanak ki az öregasszonynak annyi kölest és olajat, amennyi kell. Az öregasszonynak megvolt a magához való esze, és nem a raktárba, hanem a Forradalmi Múzeumba vitte a cédulát, ahol akkora summát kapott érte, hogy házikót, tehénkét vett Moszkva mellett, otthagyta a munkahelyét, és állítólag a mai napig is a tusinói piacra hordja a tejet.

0 pedig, erre az estre emlékezve, gyakran mondta a hai'costársainak, hogy a néptől kell tanulni az igazi dialektikus gondolkozást.

Egyszer aztán elbocsátotta az öregasszonyt, és egyedül maradván felhúzta a gramofont, és zenehallgatás közben igyekezett valami nagyra gondolni. És eszébe jutott az egyik kaukázusi kisvárosban töltött régvolt gyermekkora; eszébe jutott az édesanyja, a ráncos, szomorú arcú, egyszerű asszony, és az apja, aki mindennapos, kemény munkával oly sokra vitte a csizmadia pályán.

„Szoszo, Szoszo - mondogatta neki az apja, miközben fejbe vágta a kaptafával —, nem lesz belőled igazi csizmadia. Ravaszkodsz és kispórolod a szöget.”

Nyomot hagyott benne a tanítás, hiszen gyakran kínozta iszonyatos fejfájás, most, hogy már benne járt a korban. Szerette volna, ó mennyire szerette volna fóltámasztani az apját, és megkérdezni tőle: hogy lehet kaptafával verni egy gyerek fejét?

Hanem most más izgatta. Nagyon rossz híreket kapott arról, hogy Adik, akivel úgy összebarátkozott az utóbbi időben, el akarja árulni a barátságukat, és a határ átlépésére készül. A világ leghitszegőbb emberének tartotta magát, és képtelen volt elhinni, hogy van nála hitszegőbb. Felszólították az Adik elleni védekezésre, de provokációként értékelte ezeket a felhívásokat^ és nem tett semmit, nehogy megbántsa Adikot az alaptalan gyanakvásával. O, a világ leggyanakvóbb embere, úgy bízott Adikban mint egy kisgyerek.

De most azért annál nagyobb riadalom ülte meg a lelkét, minél jobban közeledett az év legrövidebb éjszakája. Félt egyedül maradni ezen az éjszakán.

A legrövidebb éjszaka előtti estén fölvette kifakult, katonai szabású öltönyét, az orra alá biggyesztette a bajuszt, pipára gyújtott, és azzá, azaz Koba elvtárssá vált, akinek mindenki ismerte. Mielőtt kiment volna az emberek közé, megnézte magát az ágyával szemben lévő falitükörben. Pipával a kezében,

105