Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Bognár Bulcsu: Népi szociográfia és társadalomtudomány III.
nyegében csak az utóbbi változást tekinti autentikusnak, mivel az előbbi nemcsak szervetlennek minősül számára, hanem egyúttal a közösség lényegi jegyeit is felszámolja. Ez a társadalomszemlélet tehát csak a fenti ismérveknek megfelelő' társadalomfejló'dést fogadja el. Ez magyarázza, hogy Erdei kizárólag az alföldi tanyás mezóvárosi társadalmasulást tekinti elfogadhatónak, és ezzel a felfogással hozható összefüggésbe az is, hogy Erdei csak ennek a közösségnek tulajdonít pozitív hatást a magyar társadalom polgári átalakítása tekintetében. Túl azon, hogy Erdei „organikus” szemléletének a tanyás mezóvárosok közössége sem felel meg (tehát Erdei egy olyan társadalomszemléletet alkotott a tanyasi, mezővárosi fejló'dés különlegessége érdekében, amelynek ismérvei nem illenek magára a célcsoportra sem), az igazi gondot a felfogás elméleti implikációi jelentik. Erdei társadalomszemlélete alapján ugyanis egy olyan társadalmi csoportot kellene elképzelnünk, amelynek zártságán és belsó' fejlődésén túl nincs társadalmi genezise. Ennek oka az, hogy Erdei felfogása nem engedi meg, hogy a „szerves” csoportot ne belső' hatások alakítsák. Ebben az esetben azonban nem létezik olyan feltétel, amely a csoportot képes lenne létrehozni, hiszen ez a csoporttól független, külső hatásnak minősülne. Másképp fogalmazva a csoportnak úgy kellene belülről létrehoznia önmagát, hogy a csoport valójában még nem is létezik. Ennek hiányában azonban csak egy eleve létező vagy „teremtett” csoportot tételezhetünk, amely egy teológiai fejtegetésben helyénvaló megoldás lehet, de nem egy történeti, szociológiai munkában.17 Erdei elméleti fejtegetéseit az teszi még zavarosabbá, hogy szervesség- felfogása összekapcsolódik a felekezethez tartozással. Számára a felsőtársa- dalom és a rendi berendezkedés negatív hatásaitól független, tanyasi, mezővárosi fejlődés autentikus léte ugyanis elsősorban a protestantizmusnak köszönhető. Annak a felekezetiségnek, amelynek a felsőtársadalommal szembeni harcos magatartása megóvja a paraszti közösséget a szabad fejlődését gátló tényezőktől; mindenekelőtt a földesúri függés negatív következményeitől a polgárias társadalmasulásra nézve. Erdei autentikus paraszti közösségét a „szerves” fejló'dés zártsága mellett ilyen módon protestantizmusa jellemzi. Erdei gondolatmenetében azonban a protestáns közösségek a társadalmi cselekvők individuális választása alapján jönnek létre, és azokat a személyeket foglalják magukba - szemben a többségi katolikusokkal -, akik választásukkal szembehelyezkednek a felsőtársadalommal. Ez alapján tehát az Erdei által autentikusnak tartott társadalmi csoportot éppen mozgékonysága, mobilitása definiálja. Erdei fejtegetéseinek eme dimenziójának ugyan megvan az az előnye, hogy az Erdei sajátos protestantizmus-felfogásával definiált társadalmi csoport alapján már válasz adható arra a kérdésre, amelyet a szervesség- koncepcióval Erdei nem tudott megválaszolni. Vagyis a csoport létrejöttének elméleti problémája mintha orvosolható lenne, hiszen ez alapján az autentikus közösséget a mozgékony, mobil társadalmi cselekvők hozzák létre. A fejtegetés problematikusságát azonban az adja, hogy itt, a protestantizmus csoportképzó' ereje kapcsán Erdei lényegében ellentétes tartalmakat fogalmaz meg, mint tette azt akkor, amikor az alföldi tanyás mezővárosi közösség specifikumát a szervesség fogalmával akarta megragadni. A kétféle csoportsajátos jegy azonban ellentmondásban áll egymással, mivel egyik esetben a nagyfokú mobilitási képességgel, másik esetben pedig éppen a mozdulatlansággal 1069
