Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Czakó Gábor: Démonaink; A meleg kolbász
Ó adj, ó adj nekem Hűs cseppet, hű csehem! Itt a kehely, igyál, Uram, László király, Enyhít, miként a sír. Aki a bűnében él, az kiesik a valóságból. Egyebet nem lát, nem tud, nem ért azon kívül, amit démona tálal neki. V. László vakká lesz: éppen a „hű csehek” mérgezik meg. Jézus tanítása szerint (Luk 11, 24-26. „Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből — vagyis amikor az ember szakít bűneivel -, puszta helyen jár, és nyugalmat keres. Ha nem talál, azt mondja: visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. — Miért tud visszamenni? Mert az illető' visszaesett a bűnbe. — Amikor odaér, kisöpörve és földíszítve találja. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, magánál gonoszabbakat. Bemennek és ott laknak. Annak az embernek sorsa pedig rosszabbra fordul, mint előbb volt." Ki tud megszabadulni bűneitől? Igazából senki, mert esendőek vagyunk, ámde mégis van remény: a boldogság. Roppant érdekes, hogy az Evangéliumban a bűn ellentéte nem az erény, hanem a Boldogság. A Hegyi beszédben nevezi meg Jézus a Nyolc boldogságot, amelyek az üdvösséghez vezetnek (Mt 5, 3-10.). Csak az elsőt és a nyolcadikat idézzük Máté Evangéliumából: „Boldogok a lélekben szegények: övék a mennyek országa. (...) Boldogok, akiket az igazságért üldöznek: övék a mennyek országa.” A nyolc boldogságot ez az ígéret keretezi: „övék a mennyek országa.” Kiké? Először a lelki szegényeké. Lelki szegény a bolond? Sokan annak nézik, mert testi és isteni énje viszálykodásában az utóbbi javára döntött. Nevetnek rajta; élhetetlen, már lélekben sem vágyik semmi egyébre Istenen kívül. Azt is mondhatjuk, hogy a lélekben szegény démonait megértette, megnevezte és kipenderítette. Az ilyen ember az igazságban él, s csak mosolyog azokon, akik az igazság miatt üldözik. A meleg kolbász Egyszer Édesanyámmal autóztam. Volt ugyan célunk, de időnk is, így aztán csavarogtunk. Mellékutakra kanyarodtunk, nézelődtünk. Egy már nem emlékszem-nevű faluban egy fiatalasszony kerekes kútból vizet húzott, mellette a kislánya játszott a homokkupacban. Anyám, aki egész úton csöndesen szemlélődött, hirtelen megszólalt: nem is tudjuk, hogy micsoda kincs van ránk bízva. Az életre célzott, aminek rejtelmes, szomorú, szépséges értéke örök titok 1011
