Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11-12. szám - Ljudmilla Ulickaja: A talált gyermek

Tbilisziben töltötte, konyhája inkább grúz volt, mint örmény, azaz sokkal bonyolultabb és sokoldalúbb az Örményországban megszokottnál. Feltörte a tojást, megörülte a diót, a koriandert és a szemes borsot, és keze ez alatt az idó' alatt tóle teljesen független, kifinomult és pontos mozdulatokat végzett, ő pedig úgy élvezte a kotyvasztást, mint ahogy a muzsikus élvezi a keze munkája nyomán felcsendülő' zenét.

Szergó általában fél hétkor ért haza a munkából. Ekkorra az asztal már meg volt terítve, és csupa finom illat terjengett körülötte. Szergó kezet mosott, és feleségét az asztalhoz vezette. Az asszony egy felhúzható baba apró lépteivel haladt előre, az ajka halvány mosolyra nyílt. Ez a szoba ablaktalan, félhomályos helyiség volt, sárga elektromos lámpa világította meg, és Margarita arcvonásai ebben a félhomályban öreg porcelánra emlékeztettek. A férje melletti fotelbe ültették. A gyerekek az asztal hosszabbik oldalán, szüleikkel szemben foglaltak helyet. A másik asztalfó't Emma Asotovna sajátította ki, Fenya pedig, miután a könyökével kinyitotta az ajtót, behozta a rózsaszín levesestálat, amelynek mérete jócskán felülmúlta a család igényeit. Rögtön azután, hogy a ház asszonyának bal könyöke mellé lerakta a levesestálat, eltűnt - a konyhában ebédelt, és semmi esetre se ült volna le emellé az úri asztal mellé, ahol a tányérokat legalább háromszor cserélték, és még kiska- nalat is használtak.

Margarita szedett egy kevéske levest, vékony kezével megfogta a vékony kanalat, és lassan a tányér aljában lévő levesbe merítette. A közös étkezés pusztán szimbolikus jelleggel bírt: Margarita csak esténként, és kizárólag egyedül evett, két szelet barna kenyeret sajttal és almával. Bármilyen más - táplálóbb — ételt, amelyet az anyja betegsége elejétől kezdve próbált belétuk- málni, a szájába vett ugyan, de sohasem nyelt le.

Ezen az estén, mint általában, Emma Asotovna először összeszedte az edényeket, aztán feltette mázgás szemüvegét, felvette tiszta kötényét, és hozzáfogott a mosogatáshoz. Ezzel Fenyán könnyített, aki saját becsületét védte szomszédai előtt, és minduntalan ismételgette:- Én nem közönséges szakácsnő vagyok, hanem gyerekeket nevelek.

Szergó átvitte a szobába Margaritát, leült az ócska rádió mellé, és csavargatni kezdte a gombjait. Amikor négyszemközt maradt a feleségével, beszélgetni kezdett. De egyáltalán nem a feleségével. És nem is saját magával. Két zavart elme különös beszélgetése volt ez: Margarita szótlanul, a hosszú idő alatt berozsdásodott szemrehányásával fordult férje felé, és észre sem vette maga mellett azt a testes, ősz embert, akivé Szergó lett a betegsége alatt, Szergó pedig az esti rádióadást értelmezte és kommentálta, és ennek a hanghullámnak a segítségével próbálta a kapcsolatot felvenni Margaritával, aki még mindig a régi, szerencsétlen történésre koncentrált. Szemüket egymásra meresztették, folytatták furcsa párbeszédüket, de tekintetük ez alatt a tíz év alatt egyszer sem találkozott.- Hol van Gajane? - kérdezte teljesen váratlanul, értelmesen Margarita.- Gajane? - Szergót ez a kérdés úgy fejbe kólintotta, mintha nekiment volna egy lámpaoszlopnak. - Gajane? — kérdezett vissza meghökkenve, hiszen a felesége sok éves együttélésük óta most először kérdezett tőle valamit.- A lányok a leckéjüket írják - válaszolta Szergó halkan, és megfogta Margarita kezét.

996