Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Viktor Tyihomirov: Három kandúr; Fil menyasszonya
VIKTOR TYIHOMIROV Három kandúr Volt három kandúr, Prohor, Harlam és Tyerentyij. Erős férfibarátság kötötte őket össze, amelyet a váltakozó csapadék, a szél, az állandó éhezés és egyéb, mindazok számára ismert dolog edzett meg, akik éltek háztetőn vagy padláson és belélegezték a beláthatatlan térségek szabad levegőjét. Tyerentyij a kezdet kezdetétől, a születésétől fogva ridegen élt. Nem ismerte az emberi kedvességet és jóságot, jobbnak tartotta, hogy minél távolabb tartsa magát a kétlábúaktól. Galambokra vadászott, egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy verekedjen a magához hasonlókkal, de még inkább a házi kandúrokkal, adjon a heftijükre vagy lekeverjen nekik egy maflást. Prohor és Harlam először háziállat volt, és éltek, éldegéltek szépen az emberi komfort közepette, még ki is mentek úgy, ahogy az emberek, de Prohor, bár jólelkű teremtés volt, nem jött ki a házban megjelent sipákoló, kötekedő, vakarcs spitzzel, és amikor kiélezte a kérdést, hogy: Én vagy ő? — hát, akkor nem neki kedvezett a válasz.- Rendben - döntött Prohor, és elhagyta a meleg, kényelmes helyet. Harlam pedig csodával határos módon menekült meg - ahogy a gazdái állították: az ő érdekében - a rajta végzendő hírhedt műtéttől, egyenesen a kés alól, a szellőztetőablakon keresztül végzett rekord nagyságú ugrással, és igyekezett azonnal és örökre megfeledkezni a múltról, kitörölni az emlékezetéből. Először túlestek az ilyenkor szokásos véres kör-verekedésen, amelyekben mindegyikőjük feláldozta külleme egy részletét, de aztán becsülték, szerették egymást, úgy gondolták, hogy együtt könnyebben úrrá lesznek a nehézségeken, az egyetlen valamin, amiből mindig a teljes választék és teljes mértékkel jutott nekik. Tyerentyij volt a legtapasztaltabb, ügyesen lopta a boltból a fölvágottat, és ha valaki beteg volt, éber ösztönével megtalálta számára a pázsiton a szükséges gyógyító füvet. Prohor jólelkű volt, de amellett olyan erős is, hogy az idegenekkel való verekedésekben nem akadt párja, és hősiesen kiállt a cimborái mellett. Harlam pedig élcfaragó és mókamester volt, el tudta űzni a bánatot, sok olyan ablakot ismert, amely mögött gyakran hallgattak zenét. Elkezdtek együtt élni. A tetők végtelen terei, a csodákkal teli, titokzatos padlások, a lépcsőházi szemetes edények - mindez az övék volt. Még a fő lépcsőház radiátorai is az ő kívánságukra fűltek fel, amint beállt a hideg. Mindegyik hármójuk helyett gondolkozott. Úgy tűnt, nincs olyan veszély, 982
