Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11-12. szám - Koppány Zsolt: Plumbum

repült. Francia pavilon. A világ egyik leghíresebb könyvkiadója, a Gallimard. Ott is előadta a műsort, még kevesebb sikerrel, mert egy fia magyar nem volt a közelben, aki lefordította volna, hogy Koprázi József az, aki kéri a nagy kiadót, hogy műveit fordítsák le és juttassák el a nagy francia néphez. Louis de Funes is megirigyelhette volna a kiselőadást, amit Koprázi József, a mai magyar irodalom amúgy színészi vénával is megáldott/megvert jelese ingyen és bérmentve számos néző előtt prezentált. Bal tenyerére vette drámagyűjteményét, jobb tenyerére meg novellafüzérét, majd egyszerre lecsapta a pultra. Le! Lefordítani! Fransze-hungari! Jesz? Na, mégegyszer. De mindhiába. Egy szót sem értettek belőle, kicsit hátráltak, hátha őrülttel van dolguk, de Koprázi József csak mondta a magáét, kinevezte egyik könyvét franciának, másik könyvét magyarnak, és összekeverte őket, transzéról hungarira, értik már? Agyalágyult franciák! Miért nem értik? Teljesen világos, nem?

Jól öltözött úr látva az előadást, megtapsolta Koprázi József produkcióját és a kezét nyújtotta. — Józsai. - Koprázi lekezelt vele, és kinyögte - Koprázi. - Maga színész? - Én? Dehogy. Én Koprázi József vagyok, a mai magyar irodalom jelese. Itt vannak a könyveim. De ezek a marhák nem értik, hogy mit akarok. — Én sem értem - így Józsai. - Tud Ön franciául? - Hogyne. Angolul is. Itt tanítok Frankfurtban. - Szóval én csak azt szeretném, hogy megértsék — fordítsák le a könyveimet franciára. - Értem. De kedves barátom, az nem úgy megy. Ajánlják az embert. Látta a fotókon kik szerepelnek? Na, ők ajánlották egymást. Maga, kedves barátom nincs benne a családban. Én már tanítom azokat az írókat, akiket a fotókon lát mindefelé. A Gallimard még csak bele sem nézet valamelyik magyarossal, hogy jók-e ezek a könyvek, vagy sem. Egy ekkora kiadó! - Pufi'neki rendszerváltás! Hát pont azért vártunk annyira erre a kapitalizmusra, hogy végre az legyen baba, aki a jó. És tényleg jó. Az enyém meg... szóval ha nem is jobb, de nem is rosszabb. - Józsai, ez az elegáns férfi odamondott valamit a megszeppent kiadói alkalmazottaknak, akik mindjárt mosolyogni kezdtek, bólintottak, s kiderült, Koprázi költői életművét meg fogják vizsgáltatni a Sorbonne valamelyik magyarul is tudó tanárával. Aztán lesz ami lesz. Koprázi nagyon szépen megköszönte Józsai úri gesztusát, és könyörögve kérte, hogy keressék föl a Faber and Fabert, a nagy angol kiadót, mert ő már váltott levelet Ted Hughes-szal is. Józsai bólintott, a pipázó faberes emberhez fordult, mondott valamit angolul, pár mondat volt az egész. - Novellákat megnéznének. — Van! Koprázi kitette utolsó kötetét, melyek még novellákat és tárcákat sorakoztattak föl az életműből. Minden eddigi könyvhöz névkártyát is csatolt. (Magyar névkártyát természetesen, arra nem is gondolt, ha tényleg fölhívják egyszer, milyen nyelven fog válaszolni? A szerk.) És ott, ott, nem látja, kis Los Angeles-i kiadó! Menjünk oda, és többet nem lát, kérlelte Józsait. A szakállas amerikai Koprázi utolsó könyvét nézegette, melynek borítóján nagy nevek sorakoztak, olyanok, mint Chopin, de rengeteg mai magyar jeles, és régi, a Kelet négy nemzedékének tagjai. Majdnem tiszta magyarsággal olvasta a neveket. Babits, Nemes Nagy Ágnes - itt hevesen bólogatott -, Pilinszky - itt egyenesen ugrálni kezdett és így sorban valamennyi név terítékre került. Kiderült, sok magyar barátja él és tanít Los Angelesben, megnézeti velük a könyvet, aztán majd ír. És itt ő adott névkártyát. Koprázi boldog volt, mint a gyermek, akinek sikerült a nap minden percét valami finom üdítőital formájában lefolyat963