Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Tandori Dezső: Mozgó-lépcső(k) - I. Gyakran jártam mostanán; II. Analitikus elégia; III. Elemiségek; IV. Fennállásom harminc éve; (versek)
s hogy az ember így nem tudja, mit is akar. Vesz kétfajta napilapot, így kezdi el a szombatot. De már mindent összezavar. A hazajutást, ami széthull. A hazaérkezést, mi végül -jó is lehetne. Madara nyakába, a nyaka köré ül, ívben. Vele van. Abszolút. O ebből kiszorult, ő ebbe beszorult, nem bírt volna itthon maradni, egy egész napot. De már csak mint a smarni, amivé megsüti a prézlis gombát, padlizsánját, a szegény járulékok, ízek bánják! Túlvan ezen is. Egy alkalom — mire? — megint elmúlt e szombati napon. II. Analitikus elégia Ismerőseimnek, jóbarátaimnak (ha!) Ha valaki olyan túl analitikus elme, az nem épp az elme kényelme, sőt, inkább talán az elme kény-eleme, az elkeményé, mely tényszerűségnek látszik. Semmi, ami vagy és ahogyan vagy, nem kényszerítő' erejű, hogy is lenne az. Legelemibb kényszerűségeid - e bensők - kielemezhetetlenek, mert (mások számára, hogy értsék is netán) örökké elemzendők lennének. Miért nem vagy képes többé repülőre szállni, idegen városokban kószálni, miért, hogy elemi, igen, elemi, és tovább-elemezhetetlen elemiséggel létező indíttatások ezek, vagyis egyáltalán nem indíttatások, hát nem és nem, legföljebb odáig jutsz, hogy 930
