Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Novák Mircea: A halál fája, avagy a kancsal gondviselés konvulziói

rendként való módszeres eljárása. Mert csak a külső a fontos: érvényesülni. Am a különböző' érvényesülési technikák nem elegek hozzá. Még valami hiányzik: az arc hiánya. Ilyenkor van kikiáltva a megalkuvás kompromisszumkészségnek. így lesz az élet puszta mutatvány. Ebben nem vetődik fel a korrumpálás problémája, az tudniillik, hogy az ember éppen hogy nem az, amivé lehetne, hanem csak az, ami. A léhaság és a frivolitás abszolúciót kap abban az idióta mániában, amely tulajdonképpen kisebbrendűségi komplexusból táplálkozik. Mivel nem lehet önmaga, mert énje ürességtől kong, mutatványos lesz. Nem tudja, hogy átlátni az öntetszelgésen. A fedőtechnika arra szolgál, hogy sikerüljön megoldani az abszolút hazugságot - a létmeghazud- tolást igazsággá áthazudni hogy ott, ahol nincs semmi, az az autentikus. A maszkviselés stilizálása. De a maszk a depraváltságra, a senkire van ragasztva. Ha viszont a világ létorganizációja erre cinkosan rábólint - mint ahogy meg is teszi ezt -, akkor az őszinteség a maga animozitásával élet- technikailag biztosan nem lesz rentábilis vállalkozás, mint ahogy amúgy, nem is volt sohasem az. Ót az alkotás becsvágya uralta, nem a karrierizmus. Igaz, becsvágya a strébernek is van. Csakhogy ő tudta, hogy becsvágya az áldozatban kulminál, ami azt jelenti, hogy végül is önmagával fog fizetni. Csak élete legyen befejezett mű, akkor is, ha összetörik. Az összetörés, a bele- bukás semmiképpen nem a befejezetlenséget jelenti. Ellenkezőleg. A várakozás a semmibe hullik, s a készülődés a legmagasabb fokát elérvén vakító villantással jelzi és összegzi a kezdetet és a véget. Ez a Bukás. Am jó tudni: ez nem tömeges létmegoldási kísérlet. Ez egyediség. A Bukásba menekül, hogy megmentse önmagát: autenticitását.

A doktorandusz, aki borítékokat hajtogat. Az organizáció jóvoltából. Mert az mivoltánál fogva semmi más értelmeset nem tud nyújtani számára. Ez a racionalizmus gyümölcse: az organizáció idiotizmusa. Egy már összehajtott borítékot öblösre megnyitott, s mint Midász király borbélya az általa ásott gödörbe, belesuttogta üzenetét: „A remény nevű betegségben nem szenvedek. Attól, ami örök rettegéssel futja versenyét a kétségbeeséssel. A lét hazug, még ha örök is.” A borítékot leragasztotta, megcímezte, de tértivevényt nem írt hozzá, amint szokta. A címzett: senki. Ezután a többiek megdöbbenésére hirtelen felugrott, s eszeveszetten kezdett el rohanni kifelé a csarnok kijárata felé. Ám ahogy a küszöböt átlépte, dermedten hőkölt vissza: a kijárattól csak egy irányba lehetett menekülni, annak mindkét oldalán asztalsor futott, amelyeknél ugyanaz a látvány tárult elé, akárcsak a csarnokban: emberek ültek sorban, és egyik oldalon asztali lámpát szerelgettek, a másikon borítékokat hajtogattak. Kínjában Arész Trója alatti hangja szakadt ki a torkán, s űzött vadként iramodott neki az asztalsorok között. Minden éppolyan szürke volt, mint álmaiban. A világ színtelen volt, csak a szürkeség árnyalatai váltották egymást, néhol alig észrevehetően. A szomszédos domboldalra olyan sötéten és súlyosan telepedett rá, hogy attól lehetett tartani, hogy mindjárt lecsúszik, mint egy óriási gránit kriptafedél, s csupaszra tarol mindent maga után. Ez a szürkeség valami túlvilági szürkeségnek tűnt, nem az estének az a sötétje volt, amely Móricz Zsigmondnál jóságos öregemberként ballag be a már elcsendesedett faluba. A fák nem tűntek többnek kísérteteknél. Szürke árnyak, ismeretlen és ezért megbízhatatlan lények, egy ugyanolyan megbízhatatlan világban. A szürkeség az állást-nem-foglalás színe. A meghatározha904