Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Lőrinczy Huba: Bágyadt búcsúzó

nek szerepeltetéséhez Márai egy darabig konokul ragaszkodott, s amely — kimondatlan bár - talán mégis benne lappang a kisregényben? Elsőül az Idegen szavak és kifejezések kéziszótára siet a segítségünkre: „mana polinéziai, nép, mit az óceániai és afrikai természeti népek hiedelemvilágában bármely formában megnyilvánuló személytelen természetfeletti erő”.6 E szócikk olvastán ötlik föl bennünk, hogy József Attila is élt a „mana” kifejezéssel. 1930-as, Az istenek halnak, az ember él című Babits-kötetet támadó, híres-hírhedt „Tárgyi kritikai tanulmány”-ának mindjárt a kezdetén ez áll: „Az ember azért ír verset, mert a szó szoros értelmében sürgős szüksége van reá. Fölidézi a tárgyak lelkét vagy az együgyű népekről szóló tudomány polinéziai műszavával élvén tandíját, s ez sikerül is annak, akinek manója, vagyis varázsereje van.”7 Ismerte-e Márai is a József Attila-i teória egyik forrását, Solymossy Sándornak a Magyar Nyelv 1927-es évfolyamában megjelent, Névmágia című fejtegetését8 (avagy a „Tárgyi kritikai tanulmányit) - nem tudhatni. Annyi bizonyos csupán, hogy az ő „detektívregényében” is valamely „személytelen természetfeletti eró't”, „varázserőt” jelölt volna a „mana”. S meglehet, a „krímiinek csak a címéből hiányzik e szó, illetőleg a jelentéstartalma, a mű szövegében titkon benne munkál. A Szívszerelem „manójaként” a Pénz, a Szenvedély s a gyilkolásra késztő elemi vágy egyaránt elképzelhető, és bajosan dönthetnek el, melyik leginkább.

Említettük volt: 1948 után nyoma vész Márai naplójegyzeteiben a krimiírás tervének, az 1984-es diárium viszont már a kisregény készültéről tudósít, mi több: elárulja azt is, hogy a szerző a korábban megkezdett munkát folytatja. Legelőször egy esztétikai jellegű észrevétel hívja föl magára a figyelmet: „Minden műfajnak van egy sajátos - belső »formá«-ja. Arany egy- helyt ír erről, aminek érzékeltetése nélkül az írás szintetikus, hideg marad. Például a krimi műfajának is. Megtanulni nem lehet, ki kell találni.”9 Ez a bejegyzés január 15-i keltezésű. A február 5-iból derül ki, hogy Márai már az előző esztendő(k)ben is dolgozott a Szívszerelem manuscriptumán: „Hetek óta nem vettem elő a fiókból a krimi kéziratát, nem bízom magamban, sem a kéziratban. Sem az »irodalom« céljában, jogosultságában. (...) Most, mikor felnyitom a kéziratot és megkísérlem olvasni [az] egyes oldalakat, ez olyan, mint mikor az orvos a várandós anya hasára illeszti a sztetoszkópot, és így figyeli, lehet-e észlelni az embrió szívhangjait.”10 A kétely, a csüggedés tartósnak bizonyult, elannyira, hogy csak június 22-én szánta el magát az agg szerző műve folytatására: „Előkerestem a »krimi« félbehagyott kéziratát, és megkísérlem, hogy befejezzem. Nem érzek különösebb ösztönzést, még egyszer »írni« — mint az öreg gekk, aki félrecsapja a kalapját és legénykedik. Illőbb lenne végleg elhallgatni. De a hallgatás unalmas.”11 Az eleve csekély alkotókedvet Lola, a feleség hosszas betegeskedése még tovább apasztotta - nem meglepő hát, hogy egy esztendőbe telt, mire pont került a kisregény végére. „A krimit illik befejezni...” (november 20.); „Ha lehet, még befejezem a krimit. Aztán már nem akarok írni. Csak jegyezgetni, ahogy a rab a falra ír jeleket” (1985. május 5.); „Befejeztem (többnyire éjjel, ha L. már elaludt) a krimit. Nem írok több szépprózát” (július 6.).12 S a valahára elkészült műről még kétszer esik szó a diáriumban. „Befejeztem és tisztába tettem a krimit. Befejeztem a »szépirodalmat«. Már csak rendezkedni akarok, és várom, hogy füstbe menjek”-jegyzi föl Márai 1985. szeptember 9-én, majd meg - 1987. június

868