Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Bedecs László: Nyelvek a végtelenhez
BEDECS LÁSZLÓ Nyelvek a végtelenhez A KRITIKÁRÓL - TANDORI ÜRÜGYÉN A tanácskozásra készülve - mint bizonyára többen is a jelenlévők közül - két közelmúltbeli vita anyagát olvastam át. Egyrészt a Debreceni Irodalmi Napok épp tíz éve rendezett kritika-konferenciájának előadásait az Alföld 1994 februári számában, másrészt az 1996-os kritikavita dokumentumait a Jelenkor és az Elet és Irodalom oldalain. Az itt jelenlévők közül az utóbbiban, ha jól látom, senki nem vett részt, míg a debreceni szimpóziumon Bányai János szerepelt,' méghozzá vitaindító előadással. Ő tehát biztosan meg tud erősíteni abban, hogy ott a hozzászólók nagy része igen fontosnak vélte hangsúlyozni, hogy kritikáról beszélve természetesen a kritika tárgyáról, az irodalomról is beszélünk, sőt, elsősorban talán arról, hiszen a kiritikakultúráról beszélve javarészt azt mérlegeljük, megfelelően beszél-e a kritika az irodalomról - ezt viszont nyilván csak az irodalom pontos ismeretében lehetünk képesek megállapítani. Vagyis amikor a kritikáról gondolkodunk - és elsősorban a szép- irodalmi kritikára gondolunk — a mű és a kritika viszonyát sem téveszthetjük szem elől. Ezt az egyébként kézenfekvő helyzetet belátva döntöttem úgy, hogy tanácskozásunk témájához egy konkrét életmű körüli kritikai diskurzust vizsgálva kívánok hozzászólni. Ez az életmű pedig Tandori Dezsőé. Nem recepciótörténetet kívánok azonban írni, csupán e történet néhány általánosan jellemző vagy különösen tanulságos motívumára szeretnék rámutatni. A vállalkozás azért is tűnhet ígéretesnek, mert Tandori azon kevés kortárs alkotó közé tartozik, akinek interkanonikus pozíciója tartós és megkérdőjelezhetetlen, amit jól mutat, hogy évekre visszamenőleg is nehéz lenne olyan irodalmi fórumot találni, ahol az ő szövegei vagy a róla szóló szövegek ne jelentek volna meg, ráadásul, különösen az előbbi, jelentős számban. Tandori, főként az elmúlt két évtizedben, gyakorlatilag folyamatosan ír, és úgy tűnik - bár erről az itt jelenlévő szerkesztők nyilván többet tudnának mondani — írásai mindenhol szívesen látott vendégek. Az azonban nem teljesen világos, hogy az irodalmi életben kétség kívül meglévő megosztottság miként jelentkezik vagy alkalmasint oldódik föl a Tandori-recepcióban, azaz az egyes kritikai nézőpontokból mi és miért tűnik a Tandori-szövegekből fontosnak, ahogy az is kérdés, vajon a más területeken oly nehezen szót értő - ha egyáltalán szót érő és egymással szóba álló - irodalmi műhelyek az egyébként szintén nem feltétlenül egységes Tandori-életművön belül találkoznak-e, ta- lálkozhatnak-e. Magyarán: képes-e, képes lehet-e a Tandori-mű valamiféle híd szerepet betölteni a kurrens irodalomkritikai paradigmák között? Aki új1084
