Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 9. szám - Jean Vernette: Szekták

ságba, egy jól működő, eleven vallási vagy lakóközösségbe: magyarán olyan csoportba, amely értelmet tud adni olyasvalaki életének, aki épp most hagyta faképnél a Társaságot, mert az erre képtelen volt.

Gyakorlati tudnivalók - dióhéjban. Több jel alapján az a gyanú támadt bennünk, hogy a csoport, melyet közeli hozzátartozónk gyakran látogat, veszélyes, legalábbis aggodalomra ad okot. Mi ilyenkor a teendő?3

1) A szükséges lépések:

• Nyissunk dossziét, és gyűjtsünk össze minden megszerezhető információt a csoportról (dokumentumok, propagandaanyag, a tagok neve, beceneve, lakcíme), valamint a kapcsolattartás módjáról (telefonhívások, látogatások, levelezés, pénzmozgás).

• Tennivalók. Jogi lépések: a családok érdekében kerestetni kell, ha eltűnik valaki; ha attól lehet tartani, hogy kiforgatják mindenéből (adományozási vagy örökségi nyilatkozattal), forduljunk ügyvédhez; ha szülői felügyelet alatt álló kiskorúról van szó, a bírósághoz és az ifjúság- védelemhez. Egészségbiztosítás: őrizzünk meg minden receptet és orvosi igazolást a szektába lépés előtti, közbeni és utáni időből. Lépjünk kapcsolatba a megyei társadalombiztosítási igazgatósággal (vagy egy családsegítővel), hogy nyomon követhessük a társadalombiztosítási kartotékját; forduljunk civil jogvédő szervezetekhez tanácsért és segítségért.

2) Viselkedés. Tartsuk fenn vele a kapcsolatot. Elméleti vitáknak most nincs helyük, legfeljebb a higgadt, józan megjegyzéseknek, főként pedig az emberi melegségnek. Ha érvekkel próbáljuk cáfolni a csoport tanításait, ezzel a szektatagot csak önigazolásra kényszerítjük, és még kevésbé lesz hajlandó beadni a derekát.

Jó „kezdőrúgást” kell keresnünk, amely „működésbe hozza” a parancsuralmi rendszer merevségét, márpedig az ilyen rendszer, ha hatékony akar lenni, kénytelen magába zárkózni, kénytelen magába zárni a neki alávetetteket. Nem arról van szó, hogy bárkit is meggyőzzük nézeteink helyességéről, hanem hogy lehetővé tegyük a szabad, önálló döntést. Leleményességre és kitartásra van szükségünk, mert soha semmi sincs elveszve. És humorra, mert a humor kiváló ellenszere a magukat halálos komolyan vevő parancsuralmi szektáknak.

Hogyan segítsünk visszatalálni a rendes kerékvágásba? Az alábbiakban a pszichológussal való találkozásról lesz szó. A kissé technikai jellegű leh'ás segítségével ki-ki megteremtheti a maga segítő kapcsolatát olyasvalakivel, aki „elhagyott” valamilyen parancsuralmi szektát.

Mindenekelőtt újra meg kell tanítanunk őt élni. Ennek érdekében hosz- szasan hallgassuk meg, és ne próbáljuk értelmezni, amit átélt, mert azzal csak megerősítenénk függését a Mestertől, holott éppen őtóle akarjuk megszabadítani, hogy saját kezébe vehesse a sorsát. Azzal, hogy meghallgatjuk, segítünk neki, hogy újra a maga fejével gondolkodjon, és ráébredjen saját létezésére: „Na látja! Gondolkodik, és önmagára ébred!”

Ha a szektába lépés elsorvasztotta a személy alkotóképességét, nyilván eredetileg azért lépett be, mert újdonságra és felfedezésekre vágyott, a gazda792