Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Czegő Zoltán: Metopa. Az átlátszó leány
nagyobb kockázattal járt, mint a születés, hiszen a megszületők 90 százaléka derék lesz, de a házasságok hány százaléka... Emmus asszonyon észrevehették, hogy másképp öltözik, mint eddig, a jobb ruháit forgatta, hiszen vagy az egyik, vagy a másik átugrott hozzá, vagy áthívták tanácsért, beszélgetésre. Az öregedő asszonynak olyan Ízületei is elmozdultak, amelyekről már nem is tudott, kimentek a használatból. Zsolttal évtizedek alatt futólag, kerítés fölött beszéltek meg mindent, s mióta Emmus elözvegyült, valamivel többet. Azt is csak a nehézségekről, a segítségnyújtás lehetőségeiről. Mióta István szétvetette a csendet a ház körül, minden nap történt valami, s mind olyan természetesen, mintha igenis hozzátartozna az életükhöz, meg a faluhoz. Aztán hazament, zöldséget pucolt, odatette egy tyúk alkatrészeit főni, a nagyját szépen befűszerezte, hasába tett egy fél almát meg kevés fokhagymát, azzal tepsiben becsúsztatta a megolajozott portékát a sütőbe, a terhe, erős tüzet adott rá, középtakarékra csak húsz perc után szokta venni a gázt. És mikor már főtt a leves is nyugton, elővette a két lapot, ami járt Zsoltnak, a megyei napit, aztán az irodalmi egyetlen magyar nyelvű hetilapot. Ott ült a Zsolt szobájában, a könyvek meg a lemezek között, ahová beáramlott békésen a fővő étel illata. Zsolt így találta, a fotelben, ingujjban, papucsa mellett a lapok, aludt békésen, mint egy mozdulatlan ház, mely kívülről látszik csak egymagában valónak, de benn zubog az élet. Zsolt mezítláb, lábujjhegyen járt, de a sütő nyitogatására fólébredt István. Csak nem égett oda! kérdezte, és ugrott is át a konyhába. Semmi baj, mondta Zsolt, szép piros, még egy kicsit vissza is tehetjük. Önts rá egy kevés olajat, lét abból, ami a tepsiben van, ébredt rá István a konyhára. Csináld te, én még kezet se mostam, folytasd csak nyugut- tan művedet, ó ember.- A helyzet az, hogy mióta itthon s nálam vagy, úgy érzem magam, mint kezdő házas koromban. Ételillat, mozgás, készül a leves, sül a hús késő délután. Szóval megkívántam a házaséletet, visszakívántam. De hát kétszer, ugyebár, nem léphetek ugyanabba a folyóba egymás után... Ments meg Uram engem a gonosz kérdésektől meg az illetlen kíváncsis- kodástól, de mondd már, történt valami veletek? Csak nem indultatok neki az Életnek?!- Emlékszel, te pesti szobrász, milyen volt meztelen fürödni a Küküllőben, vergődni, csapdosni az üdítő friss, tiszta vízben, miközben iramlott a víz a lábunk között, dédelgetve mindent, ami szabadon vergődött. Olyan korokban a kenderáztató büdöse is csak tisztította a folyó vizét, és ha az áradt vizet nézted, szemlátomást tisztult az is a tizenéves tekintettől.- Emlékszik a bőröd a friss vízi-e, a szárító szélre lenn a vízparton? Amikor ehhez a lányhoz megyek, vagy tőlejövök, mindig úgy érzem, mintha mezítelen lennék és frissen fürödve. Na..., annyi... egyelőre.- Sok. Bőven elég egy végtelen kapcsolathoz, szerény számításaim és a látottak szerint.- Mit láttál?- Enikőt. Meg a bamba meg ujjongó tekintetedet, természetesen szerre, váltogatva. Ha nem leszel elég életrevaló, elviszi valaki a szemed elől.- Ma is megkértem feleségül. Negyedszer. Engedd meg, hogy belemártsak egy darab kenyeret abba a tepsibe, olyan illata van, meg éhes is vagyok. De 753
