Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Marton László Távolodó: Száműzetések
toztak. Emellett belső megoszlásokra is sor került, egy-egy nemzedéken belül is, hiszen sohasem voltunk szellemi egyenruhásoknak gyülekezete, noha egyesek épp azt szerették volna ránk bizonyítani, hogy klikként működik. A tájékozódások sokfélesége ellenére a meghatározó jelentőségű felhajtóerő irodalmunk magasabb színvonalra emelése volt - és erről az intencióról egyik nemzedék sem mondott le. Ez volt az a mozgatórúgó, amely a fiatalokat újra meg újra a laphoz csalogatta.-Az Ön számára melyek a Symposion-történet legfontosabb szerzeményei?- Nehéz legekben gondolkodni. Nagyon fontosnak tartom Domonkos István költészetét; Tolnai költészete, de prózai és drámai munkássága is meghatározó jelentőségű; Gion Nándor prózáját úgyszintén fontosnak tartom; a fiatalabbak közül Böndör költészetét szeretem, becsülöm. De nem szívesen állítok össze efféle névsorokat, mert ilyen pillanatokban az ember rendszerint megfeledkezik erről-arról, és könnyen sérelmeket okozhat. Bosnyák István (Fő- és felelős szerkesztő, 1962-1965)- Az Új Symposion megalakulásának idején mi jellemezte a vajdasági irodalmi életet?- Az akkor induló fiatalok életérzése, szenzibilitása számára a vajdasági irodalmi élet rettenetesen állóvízszerű, tespedt volt. Tulajdonképpen ezzel szállt szembe az indulásuk, ezt akarta megváltoztatni, elviselhetőbbé tenni - ebből adódtak azok a korai nagy irodalmi és ideológiai csetepaték. De harmincöt év távlatából valójában úgy látom, hogy a hatvanas évek legeleje az akkori szellemi élet egészét tekintve is egy váltás előtti időszak volt. A kisvárosi, falusi, népies, főként pedig álnépies anyanyelvű kultúrának akkor kellett megmártóznia a korszerű szellemi áramlatok mélyebb vizeiben; végül is akkor érkezett el az urbanizálódás igényéhez, szükségletéhez. Nos, egy ilyen szövegkörnyezetbe illesztendő bele szerintem az akkori irodalmi életünk. Ami voltaképpen állt egy Híd című folyóiratból, egy napilapnak a heti irodalmi mellékletéből, létezett egy Dolgozók című hetilapunk, annak is volt egy melléklete, az Újvidéki Rádió magyar műsora irodalmi adásokat is sugárzott, s ott volt a Forum Könyvkiadó is - mindent együttvéve azonban a szellemi megállapodottság klímáját éltették. Egy ilyen provinciális közegbe robbantak bele az akkori Magyar Tanszék sárgacsőrű egyetemistái.- Lebegett az Új Symposion előtt minta?- Mintáink voltak, de nem vajdasági magyar minták. A mi falvakból, kisvárosokból verbuválódott korosztályunk abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a horvát, a szerb és a szlovén nyelv használatával együtt „úszhatott” az európai modern irodalmi, esztétikai és politikai áramlatokkal. Számunkra az akkori Ljubljana, az akkori Zágráb, az akkori Belgrád egy testközeli, egy igen honos szellemi centrum volt. A dolgok természetes rendje szerint előbb az ilyen nagy centrumokba kopogtatott be az új, és csak utána érkeztek el a hullámverései vidékre. A korabeli Újvidék - nem beszélve Szabadkáról - ugyancsak 79
