Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - T. Ágoston László: Eltékozolt évek
- Indulnod kell, szívem... Rögtön két óra lesz.- Megyek - mondta mintegy fólriadva álmodozásából megyek. Egy építési vállalkozóval volt találkozója a belvárosban. Állást ígért neki valami német érdekeltségű, most alakuló cégnél. Maga se tudta, mit várhat ettől a megbeszéléstől, sőt azt se tudta biztosan, ő mit akar, de úgy gondolta, a mostaninál csak jobb lehet. Másfél évig volt munkanélküli, mire nagy nehezen talált egy kft-t, ahol alkalmazták művezetőnek. Harminc emberrel dolgozott a belvárosban. Roskadozó, százéves épületeket kellett renoválnia. Jól járt vele a vállalkozó, hiszen nem kellett tervezőt felfogadnia, R minden rajzot, számítást elvégzett, a hivatal ráütötte az engedélyre a pecsétet, és már húzhatták is föl az állványokat. Kezdetben ez a munka is tetszett neki. Igaz, olykor hajnalig görnyedt a rajztábla fölött, de látta maga előtt a megifjult, mész- szagú házakat, és ez boldogsággal töltötte el. Reggel fütyörészve nézte a maltert keverő kőműveseket, és estig buzgón dolgozott velük. Egyik nap összefutott a Rákóczi úton egy volt évfolyamtársával. Nagyon megörültek egymásnak, beültek a legközelebbi sörözőbe, és elmesélték, ki mit csinál mostanában, mit tud a régi barátokról. Amikor P. a tatarozásról beszélt, a másik megkérdezte, mennyiért vállalta. Megmondta.- Bagóért dolgozol, öregem... - húzta el a száját a barátja. — Nálam egy kezdő kőműves keres ennyit. No, de hát ilyen világban élünk... Az érvényesül, aki jobban be tudja csapni a másikat. P. kezében megállt a söröspohár. Apja jelent meg a lelki szemei előtt, amint a két zörgő csontú gebével végighajt a falu főutcáján. Másnap magához hívatta az igazgató.- Csak azért kérettelek - mondta -, mert a belső tatarozási tervedet Tömöri nevére írattam. Gondolom, jó ha tudod, nehogy később probléma adódjon belőle. Sokat segített nekem ez az ember az adóhivatalban... Jár neki a tíz százalék. Kőműves munkát csak nem írhatok a szerződésbe...- Tervezést igen? - csattant föl P.- Hmm... - villant meg az igazgató szeme. - Nem is tudtam, hogy ennyi önérzet szorulhat egy munkanélkülibe... Kár... Azt hittem, szót tudunk érteni. A kávéházban még kevesen voltak. Az ablaknál két idősebb hölgy kever- gette a feketét, a boxban szerelmes pár ölelkezett. Az egyik márványasztalnál forintot cseréltek dollárra. Suttogó hangjukat nem értette, de a mozdulataikból arra következtetett, hogy nézeteltérés lehet az árfolyam körül. A sarokasztalnál jól öltözött, középkorú férfi aktákat szedett elő a táskájából. Nyilván üzleti tárgyalásra készül... Apincér fehér szalvétával a karján, ugrásra készen támasztotta a pultot. Éppen nem volt dolga, a pultoslánnyal beszélgetett. Az ajtó közelében telepedett le, hogy rögtön észrevegye, ha megérkezik a vállalkozó. O azonban késett. Lassan itta a kávéját, minél tovább tartson, és szinte percenként leste az óráját. Húsz perc múlva fészkelődni kezdett. Apincér tekintetéből látta, hogy rendelnie kell valamit vagy szedni a sátorfáját, mert ez nem az a hely, ahol órákig elücsöröghet a vendég az üres kávéscsésze mellett. A tárgyalás pedig alighanem kútba esett... Már éppen szólni akart, hogy fizet, amikor szinte tátva maradt a szája a csodálkozástól. Egy középkorú nő libegett be az ajtón olyan fenséges maga- biztossággal, amilyennel az uralkodók szoktak elvonulni alattvalóik előtt. „Olga” csúszott ki a száján akaratlanul is az első felesége neve. Legszívesebben 721
