Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Dobri Imre: Történet és szövegszemantika
szerű elbeszélésmód így a szöveg értelmét rendre kioltani látszik. A dolgokról való egyértelmű beszéd lehetetlenségét a beszédmód szintjén a piem tudom”- ok és a ,/nást úgyse tehetek”-eV jelzik, mely fordulatok az eseményeket megmagyarázni és feltartóztatni sem tudó elbeszélőre mutatnak. Ahogy az események, úgy „történik” maga az elbeszélés is. Az elbeszélőnek nincs mindig befolyása felette. Elbeszélni eszerint olyan eseményeket lehet, amelyeknek nem vagyunk urai. Ahogyan magának az elbeszélésnek sem. Másfelől az anarratív kitérők és a cselekmény motiválatlan mozzanatai, eseményei teremtik meg a lehetőségét annak, hogy az értelmezői figyelem a történetről, illetve a magát „előtérbe toló” elbeszélésmodorról a nyelvi meta- forikára tevődjön át. Vagyis a mondatról, az elbeszélés nyelvi egységéről, mely a történet folytonosságát hivatott megteremteni, a szóra, a történet és az elbeszélés folytonosságát megszakító nyelvi egységre forduljon át. 2. A metaforizáció útja A novella végén, miután Melinda Pipo megette Rozália Fugger-Schmidtet, a két nő eggyé válik..Rozália Fugger-Schmidt „üzen” a lány testéből, tehát valamiképpen szerves részévé vált. Mindez úgy értelmezhető, hogy a megevéssel Melinda Pipo Rozália Fugger-Schmidtté lesz. (Az első, folyóiratbeli megjelenéskor30 azon a helyen, ahol Ali Batazar meglátja a halott lány testét, és megkérdi, mi baja lehet, még Rozália neve szerepel. [„Végre észrevette a lány testét. A porban hevert, a tornác előtt, ahol hagytam. Nincs bocsánat. Tényleg nincs. Szegény Melinda, vakarta a homlokát, mi baja lehet?” 39.] Vagyis Ali Batazar, illetve a szöveg egyértelmű egyenlőségjelet tett a két nő közé. Természetesen ezt akár Ali Batazar „tévesztéseihez” is sorolhatnánk, de úgy gondoljuk, hogy - mint azt a következőkben ki fogjuk fejteni - a novella több eleme is a fenti értelmezés felé irányít minket.) Melinda Pipo úgy válik eggyé Rozália Fug- ger-Schmidttel, hogy végre jóllakik, tehát „tartalmassá válik”, ha ugyan csak egy pillanatra is. Ezzel egész lénye megváltozik, mosolyogni kezd, amire előtte képtelen volt. („Melinda Pipo állt előttem, a feje félre billent, a homloka ragyogott, de nem mosolygott, mert egyáltalán nem tudott mosolyogni” 35., majd „Úgy hiszem, szőröstül-bőröstül fólfalta. Végül egy reggelen kiült a tornácra a lány, és elmosolyodott. Talán ezért a szelíd mosolyért kellett neki a feleségem.” 38.) Arra gondolhatunk, hogy ezzel a mosollyal válik teljessé Melinda Pipo teremtése, avagy megírása, szerzése, méghozzá úgy, hogy Rozáliát, a másik nőt el kellett pusztítania, vagy még inkább: magába kellett fogadnia, eggyé kellett válnia vele. így lesznek egyek Melinda Pipo és Rozália Fugger-Schmidt a novella végén, sőt értelmezésünk szerint előtte is. Melinda Pipo úgy lesz az egyetlen és a másikat is magába foglaló nő a novellában, hogy a novella tulajdonképpen Rozália Fugger-Schmidt újraírása Melinda Pipóban. Innen válik értelmezhetővé az is, hogy bár a novella címe Rozália Fugger-Schmidt, az mégis Melinda Pipóról szól. A két nő „egymássá válását” vagy „ugyanazon- ságát” egymással való megismerkedésük mutatja: ,Rozália Fugger-Schmidt úgy hajolt a lány arcához, mint a tükörhöz” (36.). A tükör tükörképet mutat, vagyis önmagunkat, ezért Rozália Fugger-Schmidt is csak önmagát láthatja meg a lány arcában. (Visszatérő motívuma ez Darvasinak: A könnymutatvá712
