Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Dobri Imre: Történet és szövegszemantika
és amiért az első írás önreflexióként olvasható Pamela Krv vezetékneve, amelyben a kurva szó mássalhangzóit találjuk, s amelynek jelöltje valóban prostituált a történetben {Pamela Krv), vagy Gott, a segédmunkás, akinek neve ugyancsak németül ’isten’-t (Zaira Arbanaszi), és Szasa Grab, a sírásó, akinek vezetékneve pedig ’sír’-t jelent (Emilia Kastya). De az Anna-Mária Mohács című novellában, amely a viccről, a történelem alapanyagáról” (88.) szól („... a történelem menete, ha úgy tetszik, leginkább egy kozmikumi viccmesélés eljárását idézi.” 88.), az elbeszélő álnevei a címben szereplő névvel együtt Magyarország tragikus eseményeinek nevét hordozzák magukban {Augsburg Viktor, Viktor Don, Béla Világos, József Trianon). (A novella vége: Anna-Mária Mohács nem érti a vicceket!) A neveket nemcsak a foglalkozások, hanem a szöveg szintagmatikus kapcsolódásai is motiválják. Wolf nevét, ami ’farkas’-t jelent, például a következő mondat „írja elő”: „Csönd lett, mint egy esztendőforduló első, hófútta napján, amikor magányos farkas bámul be az udvarunkba. Nevem Wolf’ {Baba Franciska, 52.). Mivel pedig a címbeli női szereplő neve, Baba Franciska, a Francisco /Ferenc női változata, a szöveget Assisi Szent Ferenc és a gubbiói farkas legendája felől is olvashatjuk. így a legenda állatalakja egy emberben íródik újra. A megidézett szöveg állatneve itt személynévvé válik, vagyis a Darvasi-novella az irodalmi szöveg azon eljárásait manifesztálja, melynek során a köznévből (automatikusan használt nyelvijeiből) tulajdonnév (reflektált nyelvi jel) lesz. Az automatikus jelhasználattól a jelteremtésig, a jel újraképzéséig jut el a szöveg. Másfelől ,p szereplő nevében - s következésképpen, metaforikus lényegiségében - kifejezett jelentés cselekvéssé válva bontakozik ki, amely motívumot alkot”19. Mindezzel itt csak a szövegek ilyen erős önreflexivitására szeretnénk utalni, ami az elemzett novellánknak is sajátja. Egyes antik mitológiai történetek szintén állandó intertextusai a kötetnek. Az utaláskor néhol nyílt, mint a Mídász legenda megfordítása a Veronika Schwarz című novellában: ,A mitológiai történettel ellentétben, az én kezemben nem arannyá változtak a dolgok. Ha ételt érintettem, az megromlott és megava- sodott, a hús büdösen szaglott, a kenyér héját egyetlen szempillantás alatt bevirágozta a penész, a bor savanyú lett, akár az ecet, s a gyümölcsök barna, undorító levet eresztettek. Etetni kellett, mint egy taknyos gyereket.” (16.). Ugyanígy a Milenka Carica-Koz című novellában az Ödipusz mítosz: JJost pedig [fiad] elérkezettnek látja az időt, hogy szerelmesévé és boldog ágyasává tegyen téged” - mondja a fiú anyjának, miután megölte apját. Máskor az intertex- tuális kapcsolat rejtve, implicit módon jelenik meg a szövegben. Erre az elemzett Rozália Fugger-Schmidt című novella nyújt alább példákat. A novellák elbeszélőit a mindent megnevezni vágyás szándéka vezérli. ,Engem nyugtalansággal tölt el, ha a dolgoknak nincsen nevük. Még egy rossz, eltévesztett név is jobb a névtelenségnél.” (Júlia Szunce, 150.) A megnevezés jelentésadás, és egyben jelteremtés, végső soron maga a megnevezendő dolog megírása. És a tulajdonnevekkel felépített világot, illetve annak lehetőségét, hogy a kötet egészének világát úgy olvassuk, mint valódi névvel bíró referen- cializálható alakok történeteit, lerombolja az elbeszélő az utolsó novellában, azzal, hogy elveszi, felszabadítja ezeket a neveket: ,Néhány perc gyaloglásra az istállótól magaslatra leltem, honnan beláttam körben a tájat, a lekopasztott erdőket, egy piszkoskék folyó kanyargó szalagját, a rétekre dobált hófoltokat, üszkös udvarházakat, láttam ezt, és elneveztem Milenka Caricának. Az istálló 706
