Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Végh Attila: A szemorvos (vers)
VEGH ATTILA A szemorvos A szemben történetek. Jól látható eresedés, fogyó oxigén, a tekintet lassú fulladása. Én mesélem őket, jóllakat és gyötör ez a mítosz, néha ki se látok belőle. Máskor meg előlép egy hajléktalan, a neve Teiresziász, és összevissza beszél. A történet vége mindig látni kezd, ilyeneket mond. Állítólag onnan tudja, ahonnan előjön, meg ahova hálisten mindig visszamegy. Nem értem. Nem érti, hogy nincs dolgom vele, hisz megvakult, teljesen vak, előmászik itt és szövegel nekem. Leveri a műszereket, koszos kézzel mindent összefogdos, még fehér botja sincs. Ráadásul még le is basz, azt mondja el vagyok tévedve, nem látom, hogy a képeket kinőtték tárgyaik, és összetaperolták az értelmét. Még ő dumál. Meg hogy nem értem, a betyár úgyis meglóg, az út porát üldözői szemébe szórja, aztán irány az Ecsedi-láp. Meg hogy a város, ahol élek, kiélt, öreg nő, és átölel. Múltkor meg arra kért, meséljek neki a szemről, de már az első kóresetnél közbekiabált, hogy a szemben égő erek egy elalvó sziget hidjai, a sziget a világ késő délutánja, a világ pedig csodálkozás. Elküldeném az anyjába, de fene tudja, valahogy minden szó szétpattanó kémcső. És a kísérlet egyre sötétebb. 611
