Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Isten a metrón

semmit. - Talán rosszat cselekedtem? - kérdeztem tőle, de megnyugtatott: - Nem, nem cselekedtél rosszat. De ha már minden szavamat magnóra vetted, szeretnélek megkérni, hogy írd is le, amit elmeséltem. - Természetesen megígértem neki, hogy leírom, amit elmesélt.

Isten nagyon szerette a kávét, meg is dicsérte a feleségemet, hogy csak kevesen tudnak olyan jó kávét főzni, mint ő, én pedig megértettem, hogy négy- szemközt is akar vele beszélgetni, ezért feltűnés nélkül távoztam a szobából. Jól ismertem őket, tudtam, mindkettőnek van mondanivalója.

NŐ Lassan alkonyodni kezdett, a nap már a látóhatár szegélye felé közeledett, száraz szellő suhant végig az udvaron. Isten távozni készült, a gyerekek hiába követelték, hogy maradjon velünk holnapig. - Mennem kell! - mondta határozottan. - De azért máskor is eljössz? - kérdezte Pascalou. — Ezt megígérhetem — válaszolta Isten. - Esküdj meg! — erőszakoskodott a kislány. Isten azonban kijelentette, hogy ő sohasem esküszik, de ígéreteit mindig megtartja. Pascalou erre bocsánatot kért: — Ne haragudj — mondta —, erről megfeledkeztem!

FÉRFI Isten megcsókolta a gyerekeket, és elbúcsúzott tőlünk. Útban az állomás felé még egyszer a lelkemre kötötte, hogy ne felejtsem el leírni, amit elmesélt. Esküdni én sem akartam, de megígértem neki, hogy nyomban hozzálátok a munkához. Brunoy-nál váltunk el egymástól, itt szállt föl Isten a Párizs felé tartó vonatra. Még integettünk egymásnak, aztán eltűnt a szemem elől.

Otthon a feleségem azzal fogadott, hogy Isten nálunk felejtette a jegyzet- füzetét. - Hát nem furcsa? - tépelődött. - Akárhányszor látogatóba jön, mindig itt felejt valamit. A múltkor a pulóverét, előtte egy övét, azelőtt meg egy esernyőt hagyott nálunk. Olyan szórakozott, mintha művész volna.

NŐ A Gare de Lyon pályaudvar ezúttal csendes, szinte néptelen volt. Az áradat tegnap és tegnapelőtt vitte el távoli partok felé asszonyok, férfiak és gyerekek ezreit, hogy a szabadnapok alatt kipihenjék magukat. Holnap fognak visszatérni, a Gare de Lyon peronjain meg a metróban megint tömeg, tolongás, szit- kozódás és verejtékszag lesz.

Ahogy közeledett az állomás felé, Isten azokra a férfiakra, nőkre és gyerekekre gondolt, akikkel az elmúlt napokban találkozott. Eszébe jutottak a beszélgetések, eszébe jutott mindaz, amit a metróban látott, hallott és átélt.

FÉRFI Céltalan rohanást, tehetetlen vergődést tapasztalt szinte mindenütt. Újságokat és könyveket látott az emberek kezében, fájdalmat az arcukon és a tekintetükben, és újabb szenvedéseket sejtett meg a szívükben. De imitt- amott fölfedezte az öröm és a boldogság csíráit is, és ezek egy napon színpompás virágcsokorrá, az elevenség, az életerő ünnepélyeivé terebélyesedhetnek. Talán akkor mindenki ráocsúdik, hogy boldogok csak úgy lehetünk, te meg én és mi mindannyian, ha önmagunkból azt ajándékozzuk, amire a másiknak szüksége van.

Férfi és nő táncra perdül: egy párizsi dalra keringőznek.

604