Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Isten a metrón

mesélhetnek a hivatalban, ahol sohasem történik semmi, bele lehet halni az unalomba. NO Egy asszony tört magának utat a tömegben, lehajolt a szerencsétlenhez, orvosra valló határozottsággal tapogatta ki a pulzusát, majd fölegyenesedett, és odaszólt egy jól öltözött férfihoz, hogy ne tátsa itt a száját, inkább menjen, és hívja a mentőket. Isten alázatosan fölajánlotta a segítségét, az asszony azonban csak a fejét rázta: — Késő - mondta csöndesen —, itt már nincs szükség segítségre. Persze Isten maga is tudta, hogy a peronon fekvő férfi szíve fölmondta a szolgálatot. Fölemelték és a padra fektették az elhanyatlott testet, és miköz­ben találkozott tekintetük, Isten döbbenten vette észre, mennyire hasonlít az orvosnő Mohamed próféta szülőanyjára, a mekkai Aminára: ugyanaz a szem, ugyanaz a tettrekészség, ugyanaz a gyöngédség sugárzott belőle. A halottat elvitték. Isten az orvosnőt kereste tekintetével, de az asszony, ahogy jött, észrevétlenül távozott. Valamelyik kórházban betegek várnak rá, akiket gyógyítania, ápolnia, vigasztalnia kell. FÉRFI Isten gyomra korogni kezdett. így dél tájban minden áldott nap, akár a többi ember, ő is megéhezett. Fölszállt az Etoile-t a Nationnal összekötő vonalon közlekedő szerelvény­re, amely egy darabon nem a sötét metróalagútban, hanem a föld felszínén robog. Isten friss levegőt lélegzett be, és élt az alkalommal, hogy Párizsban gyönyörködhet. Tekintetével a Szajnát kísérte, rábólintott az Eiffel-toronyra, majd a Bir-Hakeim állomásra érkezve újra a peronra lépett. Egy reklámképekkel körülvett padra telepedett, és ahogy elnézte a falon, a pad fölött meg a pad mellett a színes fotókat, amelyek hatalmas szendvi­cseket ábrázoltak, majd kicsordult a nyála, olyan gyötrő éhséget érzett. NŐ Ekkor egy kopott ruhájú csavargó ült a padra Isten mellé, ölébe vett tás­kája öreg volt és ráncos, mint ő maga. Isten sóvár tekintete előtt a táskából egy üveg finom vörösbor, kenyér és szalámi került elő. A csavargó dörmögve kutatott mély zsebeiben, aztán megkönnyebbült mosollyal előhúzta a bicská­ját, ügyesen fölnyitotta vele az üveget, vágott magának egy szelet kenyeret és hozzá szalámit. Már falatozott, amikor tekintete találkozott a mellette ülő ismeretlen te­kintetével. Ez is csavargó lehet, gondolta magában, ugyanolyan, mint én, csak nyilván még kezdő, máskülönben nem volna ennyire elveszett.- Vágj magadnak, testvér - mondta a szalámira meg a kenyérre mutatva. Isten nem kérette magát.- A nevem Mimiié - szólt megint a csavargó. - Téged hogy hívnak? Isten tele szájjal válaszolt: - Az én nevem Isten. — Mimiié csodálkozás nélkül rábólintott, hisz csavargó ismerősei közt volt Mohamed és Buddha is, akkor miért ne lehetne Isten is?- És a keresztneved? - érdeklődött tovább egykedvűen Mimiié, mert azt hitte, hogy az „Isten” vezetéknév. — Az nincs — mondta Isten, és a másik megint csak bólintott. - Szóval nem kereszteltek meg? - Nem - hangzott a válasz -, engem nem kereszteltek meg, de azért sok keresztelésen jelen voltam. — Mi­595

Next

/
Thumbnails
Contents