Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Sütő Csaba András: A Mesterrel lélegző szubjektum kalandozásai

leti mankókra ahhoz, hogy - e tanulmányok esetében - tájékozódni tudjunk Márai világában.

A Sirály című regény egyfajta mélypontként élt és él az irodalmi köztudatban. Ló'rinczy - végig hivatkozva Márai naplójára, valamint egykori kritikákra és a később megjelent írásokra - ismerteti a vitát. Teszi mindezt azért, hogy a későbbiekben - ha úgy tetszik - csattanós választ adjon a kutatóknak, s cáfolja a művet ért vádakat. A tévedések elkerülése végett: korántsem arról van szó, hogy a szerzó' mindenfajta kritikai érzéket nélkülözve, személyes intuícióktól vezetve feltételek és kritikai fenntartások nélkül leborulna Márai nagysága előtt; épp ellenkezőleg. Ló'rinczy Huba a művek problémáit keresi; az elemzésekhez ezek nyújthatnak érdemi eredményekre vezető kapaszkodót. Pontosan tudja, s reálisan ítéli meg Márai helyét a magyar irodalomban, s ezen túllépve: Európa irodalmában. Elismeri azt, ami nagyon nehéz. Azt, hogy az általunk kedvelt, rajongott alkotó életműve nem csiszolatlan gyémánt. Am tudja azt is, hogy - maradva a metaforánál - a féldrágakövekből (itt: kevésbé sikerült alkotások) összerakható valami sokkal fontosabb: talán nem szebb, de fontosabb. Nyilvánvalóan a tökéletesnek tartott, s éppen ezért csak részleteiben elénk tárt „tökéletes életmű” véletlennek tűnő parafrázisa könnyen megtéveszthet bennünket. A filológus tisztánlátásában azonban bízhatunk: Ló'rinczy Hubáéban is. Nem emeli ezeket a perifériára szorult/szorított műveket magasra; de lehajol értük, felveszi azokat, s leplezetlen, aprólékos érdeklődéssel veszi őket szemügyre, minden oldalról.

Az utolsó tanulmány, a Szabadulás a címben is feltüntetett fél-szabadulás hipotézisére épül. Ez a regény az ostromlott Budapestre kalauzol bennünket. Ló'rinczy itt is kitér a mű keletkezési körülményeire, a kézirat hányatott sorsára. A Szabadulás nyílt végű regény, zárlatában nem találjuk a megoldást; magunknak kell meglelni azt.

Ebben a tanulmányban valóban mindennél ékesebb bizonyítékát találhatjuk annak a pártatlanságnak, amiről az előző bekezdésben szóltam. Ló'rinczy - többszörösen is - „elárulja” Márait. S korántsem ez az egyetlen alkalom, hogy a Mester erényei mellett hibái is terítékre kerülnek. A regény időszerkezetével kapcsolatos pontatlanságokat hivatkozásokkal igazolja. Számunkra pedig ebből válik nyilvánvalóvá az a szerző által is hangoztatott közhely, miszerint ’egy olvasás nem olvasás’. Vegyük észre!, figyelmeztet bennünket a tanulmány, hogy az írók ugyanolyan lélegző, hús-vér emberek, mint amilyenek mi vagyunk.

Ló'rinczy Huba új könyve - miként korábbi kötetei is - komoly, megfontolt, átgondolt munka eredménye. Gyaníthatóan, sőt kimondottan egyfajta előkészület ez egy nagy Márai-regényszintézishez. így a számunkra értéktelennek mondott, állítólag kevésbé sikerült epikai műveket kivétel nélkül át kell tekinteni. Ló'rinczy tudja, érti, érzi: a részek felől ismerszik — ha egyáltalán - az egész, s azt, hogy az alkotó életművében - legyen szívéhez bármennyire közelálló is, nevezzék bár Márainak vagy Petőfi Sándornak - a sikerek mellett a kudarc lehetősége is benne van. Ha van, ha egyáltalán lehet egy tanulmány- kötetnek erkölcsi tanulsága, akkor ez az.

Márai, a Mester sok tekintetben mintát mutatott; egy letűnő kor értékvilágáról. Ló'rinczy ennél is továbbmegy; az embert, a lélegző, alkotásait megtagadó, az írástól lélegző, szenvedő embert mutatja meg: gondjaival, dilemmái567