Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Rákosy Gergely: Nyúltetem II.
hogy nyugati politikusokról van szó! De csak így meztelenül: politikusok - hidegrázós dolog. Meztelen politikusok egy hajóhintában a lengő szakállú Öregistennel. Lehet ezért vállalni a felelősséget? Dehogy lehet! És lehet ezzel nyíltan előhozakodni? Egy Gátynál dehogy lehet. Azonnal megmakacsolná magát, ami ugyan nem lenne baj, sőt, de akkor róla elterjedne, hogy túlontúl óvatos, netán gyáva. Halványan sejtette, hogy már eddig is elterjedt. De hitte, hogy nem. Vagy legalábbis nem nagyon. Hát ezt az elterjedést semmiképpen sem szabad felerősíteni! És az Isten?! Atyaisten! Minek az Istent piszkálni? Ez meg az ellenkező oldalon szülhet rossz vért. Vigyázat, mi az hogy az ellenkező oldalon, az innensőn is! Hiszen az Állam és az Egyházak megegyeztek. Ez annyit jelent... Úristen!... Ez annyit jelent, hogy az Istent - aki nincs - a Párt, ha hallgatólagosan is akár, de elismeri. Tehát aki az Istent piszkálja, az tulajdonképpen suba alatt... Szentséges Isten! Ezt ki kell lőni. De persze nem direkte. Ez világos. Direkte - ilyen szót egy lektor legfeljebb gondolatban használhat. Tehát ki kell lőni. Indirekte. Mibe lehet itt belekötni? A hajóhintába? Képtelenség - nincs is a szövegben. Az Öregisten lengő szakállába? Abba csak bele lehet gabalyodni - és szintén nincs a szövegben. Kétségbeejtő, hogy a szöveg és a saját baljós gondolatai szétválaszthatatlanul össze- kuszálódnak. De miért baljósak gondolatai? Mert a szöveg maga baljós. A fene ezt a Gátyt. Nehéz a kacsalábas írókkal boldogulni, neki kijut belőlük... Bezzeg a Tá-termes írókkal minden más. „Ezt ki kéne húzni!” Kihúzzák. JEzt be kéne szúrni!” Beszúrják. „Ezt át kéne csiszolni!” Átcsiszolják. Nem okoskodnak, és különben is nemigen vannak baljós szövegeik... A fene ezt a kacsalábas Gátyt! Őt kell kilőni! Ez az! Izgulékony, sértődékeny, érzékeny, önérzetes alak - tehát bolond. Ha beüt a kilövés, fogja a kéziratot és elrohan. Volt már ilyen, igaz, régen, de volt. Számára kellemes emlék. Sikerélmény. 1963? Igen, ezerkilencszázhatvanhá- rom. Jelentkezett ez a Gáty a kéziratával. Valami novelláskötet, de ez mindegy is. A vezetőség őt jelölte ki első lektornak, s bizalmasan közölték, nem tartanák szerencsés dolognak - természetesen elsősorban Gáty érdekében -, ha ebből a kéziratból azonnal könyv lenne. (Azonnal = cca. két év.) Gáty úgyszólván most jött ki a börtönből. (Úgyszólván most = két-három éve.) Voltaképpen egyik lábbal még a börtönben van, azaz csak fél lábbal van kinn, egyremegy, 526